Eszköz a Dhega-nak

Chapter One

The body lay in perfect repose on the Victorian fainting couch, looking more like a sleeping beauty than a victim. Detective Sarah Chen had seen enough death in her ten years with the Metropolitan Police's Special Cases Unit to know that natural death never looked this peaceful. Something was very, very wrong.

        'No signs of struggle, no marks on the body, and yet...' She leaned closer, studying the victim's face. Charlotte Mills, aged 28, was found by her roommate this morning, apparently having passed away in her sleep. Her expression was serene, almost blissful, but her eyes - those were what caught Sarah's attention. Behind the closed lids, her eyes were moving rapidly, as if still deep in REM sleep.

        "You see it too, don't you?" The voice came from behind her, rich and cultured with a slight Irish lilt. "She's still dreaming."

        Sarah turned to find a tall man in an impeccably tailored charcoal suit standing in the doorway. He hadn't been there a moment ago, she was certain of it. His dark hair was streaked with silver at the temples, and his eyes were an unusual shade of amber that seemed to shift color in the light.

        "This is a closed crime scene," she said firmly, her hand instinctively moving toward her weapon. "How did you get in here?"

        He smiled, but it didn't reach those strange eyes. "Dr. Marcus Thorne," he said, pulling out a card that somehow both looked official and seemed to shimmer slightly. "I'm a consulting specialist with the Department's new Oneiric Phenomena Division."

        "The what division?" Sarah frowned, taking the card. The moment her fingers touched it, she felt a slight electric tingle, and the letters seemed to rearrange themselves before her eyes.

        "Dreams, Detective Chen. We investigate crimes involving dreams." He moved into the room with fluid grace, his attention fixed on the victim. "And this is the third one this month."

        Sarah's mind raced. There had been two other deaths recently - both young women, both found peacefully dead in their sleep. She'd seen the reports but hadn't made the connection until now. "How do you know about those cases?"

        "Because I've been tracking the killer for quite some time." Thorne knelt beside the body, his eyes now definitely more gold than amber. "He's what we call a Dream Collector - someone who has learned to enter and steal dreams. But this one has developed a taste for more than just dreams. He's taking souls."

        Under normal circumstances, Sarah would have dismissed such talk as nonsense. But there was something about the scene, about the victim's still-moving eyes, about Thorne himself, that made the impossible seem suddenly plausible.

        "If you're tracking him," she said carefully, "why haven't you caught him?"

        Thorne's expression darkened. "Because he only appears in dreams. The physical world is my domain, but his... his is the realm of sleep. To catch him, we need someone who can walk between both worlds." He turned those unsettling eyes on her. "Someone like you."

        "Me?" Sarah almost laughed, but the sound died in her throat as memories she'd long suppressed began to surface. The dreams that felt too real, the nights she'd awakened to find objects moved in her room, the way she sometimes knew things she couldn't possibly know...

        "You've always known you were different, haven't you, Detective?" Thorne's voice was gentle now. "The dreams that come true, the hunches that turn out to be right, the way you can sometimes see how people died just by touching objects they owned..."

        Sarah took an involuntary step back. "How do you know about that?"

        "Because I've been looking for someone like you. A Natural - someone born with the ability to cross the threshold between waking and dreaming." He gestured to the victim. "Charlotte here won't be his last. There will be others, and their souls will remain trapped in an eternal dream unless we stop him."

        Just then, the victim's hand twitched, her fingers moving as if writing something. Sarah moved closer, watching as invisible words were traced in the air. Thorne pulled out what looked like an antique monocle and held it up. Through its lens, golden letters shimmered in the air where Charlotte's fingers moved.

        "Help me," Thorne read aloud. "He's coming for the others."

        Sarah felt a chill run down her spine. She looked at the victim's peaceful face, at those restlessly moving eyes, and made a decision that would change her life forever.

        "Tell me what I need to do."

        Thorne's smile was grim. "First, you need to learn to control your abilities. Then..." he held up the monocle, through which Sarah could now see strange symbols glowing all around the room, "you need to learn to hunt in dreams."

        Outside the Victorian townhouse, storm clouds gathered, and Sarah Chen, homicide detective and newly discovered dream walker, took her first step into a world where nightmares were real, and death was just another kind of sleep.

Chapter Two

The basement of the Natural History Museum was the last place Sarah expected to find the headquarters of a secret dream investigation unit. Yet here she was, following Thorne through a maze of storage rooms filled with artifacts that seemed to pulse with their own inner light.

        "The mundane world only sees what it expects to see," Thorne explained, using an ornate key to unlock a heavy wooden door marked 'Private Collection.' "To them, this is just museum storage. To us, it's the largest collection of dream artifacts in the Western Hemisphere."

        The room beyond defied physics. It stretched impossibly far, filled with glass cases containing everything from ancient masks to modern-looking devices. Floating orbs of soft light illuminated collections of bottled dreams - actual dreams, swirling like liquid mercury behind glass.

        "Your badge, Detective," Thorne held out his hand. Sarah hesitated before handing over her police credentials. He placed it on a strange device that looked like a Victorian music box crossed with a computer. When he returned the badge, it felt different - heavier, somehow more real.

        "Now you'll be able to access both worlds officially," he said. "Look at it again."

        The badge had changed. Alongside her regular police credentials, new text had appeared: 'Special Inspector, Oneiric Investigations Division.' The letters seemed to shift between English and something older, something that made her eyes water if she looked too long.

        "Before we can hunt the Dream Collector, you need to understand what you're dealing with." Thorne led her to a case containing what looked like a normal pillow. "Touch it."

        Sarah reached out hesitantly. The moment her fingers made contact, the world tilted. She was suddenly standing in someone else's dream - a sunny beach, but the sky was green and the sand whispered secrets. She jerked her hand back, gasping.

        "Good," Thorne nodded approvingly. "Most people can't pull back from their first dream artifact. You have natural barriers."

        "What was that?" Sarah's heart was racing.

        "A dream fragment from 1892. A young girl's last dream before the influenza took her." His voice softened. "We preserve them here. Dreams carry memories, emotions, sometimes even pieces of souls."

        "And this Dream Collector... he takes entire souls?" Sarah remembered Charlotte Mills' peaceful face and restless eyes.

        "He traps them in eternal dreams, feeding off their essence." Thorne moved to another case, this one containing what looked like a cracked mirror. "Each victim becomes part of his collection, their souls powering his abilities, letting him dreamwalk without natural talent like yours."

        Suddenly, the cracked mirror began to frost over. In its surface, Sarah saw Charlotte Mills' face, mouth open in a silent scream. Then another face appeared - another victim, she presumed - and another.

        "He's showing off," Thorne growled. "He knows we're investigating."

        The temperature in the room dropped dramatically. Frost patterns spread from the mirror to nearby cases, and Sarah heard what sounded like distant laughter.

        "Well, well," a voice echoed through the room, seemingly coming from everywhere and nowhere. "A new player in the game. And such interesting dreams you have, Detective Chen."

        Sarah felt something brush against her mind, like cold fingers trying to pry open a door. Instinctively, she slammed her mental barriers shut. The presence withdrew, but not before leaving behind an impression of amusement.

        "He's already caught your scent," Thorne said grimly. He pulled out a small velvet bag and removed what looked like a dreamcatcher made of silver wire and black pearls. "Wear this when you sleep. It won't keep him out entirely, but it'll stop him from stealing your dreams while you're still learning to defend yourself."

        As Sarah took the dreamcatcher, her fingers brushed Thorne's, and suddenly she was hit with a flash of his dreams - centuries of memories, battles fought in realms of sleep, and a profound sense of loss that made her gasp.

        Thorne withdrew his hand quickly. "Your abilities are stronger than I thought. We'll need to work on your control."

        "What are you?" Sarah asked directly. "You're not just some government consultant, are you?"

        Before he could answer, an alarm began to sound throughout the facility. One of the dream bottles had turned black, its contents writhing like smoke.

        "He's hunting again," Thorne said, already moving toward the exit. "Someone in the city has just entered their last dream. Are you ready for your first real case, Detective?"

        Sarah touched her new badge, feeling its power hum under her fingers. "Do we have time to save them?"

        "If we're lucky, we might catch him in the act. But remember - in dreams, he's incredibly powerful. One wrong move and you could lose your soul."

        As they rushed from the dream archive, Sarah caught one last glimpse of the cracked mirror. In its surface, she saw her own reflection smile back at her with eyes that weren't quite her own.

        The hunt was about to begin.

Chapter Two

The basement of the Natural History Museum was the last place Sarah expected to find the headquarters of a secret dream investigation unit. Yet here she was, following Thorne through a maze of storage rooms filled with artifacts that seemed to pulse with their own inner light.

        "The mundane world only sees what it expects to see," Thorne explained, using an ornate key to unlock a heavy wooden door marked 'Private Collection.' "To them, this is just museum storage. To us, it's the largest collection of dream artifacts in the Western Hemisphere."

        The room beyond defied physics. It stretched impossibly far, filled with glass cases containing everything from ancient masks to modern-looking devices. Floating orbs of soft light illuminated collections of bottled dreams - actual dreams, swirling like liquid mercury behind glass.

        "Your badge, Detective," Thorne held out his hand. Sarah hesitated before handing over her police credentials. He placed it on a strange device that looked like a Victorian music box crossed with a computer. When he returned the badge, it felt different - heavier, somehow more real.

        "Now you'll be able to access both worlds officially," he said. "Look at it again."

        The badge had changed. Alongside her regular police credentials, new text had appeared: 'Special Inspector, Oneiric Investigations Division.' The letters seemed to shift between English and something older, something that made her eyes water if she looked too long.

        "Before we can hunt the Dream Collector, you need to understand what you're dealing with." Thorne led her to a case containing what looked like a normal pillow. "Touch it."

        Sarah reached out hesitantly. The moment her fingers made contact, the world tilted. She was suddenly standing in someone else's dream - a sunny beach, but the sky was green and the sand whispered secrets. She jerked her hand back, gasping.

        "Good," Thorne nodded approvingly. "Most people can't pull back from their first dream artifact. You have natural barriers."

        "What was that?" Sarah's heart was racing.

        "A dream fragment from 1892. A young girl's last dream before the influenza took her." His voice softened. "We preserve them here. Dreams carry memories, emotions, sometimes even pieces of souls."

        "And this Dream Collector... he takes entire souls?" Sarah remembered Charlotte Mills' peaceful face and restless eyes.

        "He traps them in eternal dreams, feeding off their essence." Thorne moved to another case, this one containing what looked like a cracked mirror. "Each victim becomes part of his collection, their souls powering his abilities, letting him dreamwalk without natural talent like yours."

        Suddenly, the cracked mirror began to frost over. In its surface, Sarah saw Charlotte Mills' face, mouth open in a silent scream. Then another face appeared - another victim, she presumed - and another.

        "He's showing off," Thorne growled. "He knows we're investigating."

        The temperature in the room dropped dramatically. Frost patterns spread from the mirror to nearby cases, and Sarah heard what sounded like distant laughter.

        "Well, well," a voice echoed through the room, seemingly coming from everywhere and nowhere. "A new player in the game. And such interesting dreams you have, Detective Chen."

        Sarah felt something brush against her mind, like cold fingers trying to pry open a door. Instinctively, she slammed her mental barriers shut. The presence withdrew, but not before leaving behind an impression of amusement.

        "He's already caught your scent," Thorne said grimly. He pulled out a small velvet bag and removed what looked like a dreamcatcher made of silver wire and black pearls. "Wear this when you sleep. It won't keep him out entirely, but it'll stop him from stealing your dreams while you're still learning to defend yourself."

        As Sarah took the dreamcatcher, her fingers brushed Thorne's, and suddenly she was hit with a flash of his dreams - centuries of memories, battles fought in realms of sleep, and a profound sense of loss that made her gasp.

        Thorne withdrew his hand quickly. "Your abilities are stronger than I thought. We'll need to work on your control."

        "What are you?" Sarah asked directly. "You're not just some government consultant, are you?"

        Before he could answer, an alarm began to sound throughout the facility. One of the dream bottles had turned black, its contents writhing like smoke.

        "He's hunting again," Thorne said, already moving toward the exit. "Someone in the city has just entered their last dream. Are you ready for your first real case, Detective?"

        Sarah touched her new badge, feeling its power hum under her fingers. "Do we have time to save them?"

        "If we're lucky, we might catch him in the act. But remember - in dreams, he's incredibly powerful. One wrong move and you could lose your soul."

        As they rushed from the dream archive, Sarah caught one last glimpse of the cracked mirror. In its surface, she saw her own reflection smile back at her with eyes that weren't quite her own.

        The hunt was about to begin.

Chapter Three

They arrived at St. Bartholomew's Hospital just as the emergency lights began to flash. Sarah followed Thorne through corridors that seemed to blur at the edges of her vision, her new badge somehow clearing their path without ever being shown.

        "Room 307," Thorne said, his voice tight with urgency. "Young male, admitted for minor surgery, slipped into an unusual coma during recovery."

        The patient, David Parker, age 23, lay perfectly still on his hospital bed, his eyes moving rapidly beneath closed lids. Just like Charlotte Mills. But this time, something was different - the air around him rippled like heat waves over hot asphalt.

        "He's still in the process of taking him," Thorne said, pulling out what looked like an antique pocket watch. "We can follow if we're quick. Are you ready for your first dream dive?"

        Sarah's heart pounded. "What do I need to do?"

        "Take my hand. Focus on the patient. Let your consciousness slip between the moments of reality." Thorne's eyes began to glow that strange amber color. "And whatever you see in there, remember - dream logic is real logic in that world."

        Sarah grasped Thorne's hand and looked at David Parker. The world tilted, twisted, and suddenly...

        They were standing in a hospital corridor that wasn't quite right. The walls breathed slowly, the floor was made of flowing water that somehow supported their weight, and the ceiling was a swirling mass of constellation maps.

        "His dreamscape," Thorne explained, his voice echoing strangely. "Every dreamer creates their own reality. Look."

        Down the impossible corridor, a figure in a doctor's coat was leading David Parker by the hand. But the 'doctor' was wrong - his shadow moved independently, reaching out with grasping tendrils towards other dreams that floated past like soap bubbles.

        "The Dream Collector," Sarah whispered.

        As if hearing his name, the figure turned. Sarah's breath caught. His face was a beautiful mask of shifting features, never settling on one form, but his eyes... his eyes were endless pits of swirling dreams.

        "Ah, the new dreamer," his voice was like silk over broken glass. "And my old friend Marcus. Still trying to police the dream worlds?"

        Thorne stepped forward, and Sarah noticed his appearance had changed in the dream. His suit was now made of living shadows, and wings of dark light stretched from his shoulders. "Let him go, Collector. You've taken enough souls."

        The Collector laughed, the sound causing the hospital walls to crack, leaking golden dream-light. "Taken? Oh, Marcus, you still don't understand. They give themselves to me. Show her, David."

        The young man turned, and Sarah saw his eyes were glassy with bliss. "It's beautiful here," he said dreamily. "All my pain is gone. All my fears. He takes them all away."

        "By taking everything you are," Sarah found herself saying. She took a step forward, instinctively reaching for her police badge. In the dream, it transformed into a shield of pure light. "David, this isn't real healing. It's theft."

        The Collector's face rippled with anger. "You dare interrupt my collection?" The corridor began to twist, reality bending around them. "Let me show you what happens to those who interfere with my work."

        Suddenly, the floor beneath Sarah liquefied completely. She started to sink, but instead of water, she was drowning in dreams - thousands of them, each containing a fragment of someone's stolen soul. She saw Charlotte Mills dancing endlessly in a ballroom of mirrors, saw other victims trapped in perfect moments that had become eternal prisons.

        "Sarah!" Thorne's voice cut through the chaos. "Remember - dream logic! Make your own rules!"

        Dream logic. Sarah closed her eyes, focusing on her years of police work, of protecting people, of solving puzzles. When she opened them, her badge-shield had transformed into a sword of pure thought.

        With a cry, she slashed through the dream-flood. Reality reasserted itself - or at least, this dream's version of reality. She stood on solid ground again, facing the Collector.

        "Impressive," he purred, but she sensed uncertainty in his voice. "You're stronger than the usual dreamers Marcus recruits. Perhaps we could make a deal..."

        "No deals," Sarah said firmly. She could feel her power growing, reshaping the dream around them. "David, look at what he really is. Look with your heart, not your fears."

        For a moment, David's eyes cleared. The Collector's beautiful mask slipped, revealing something ancient and hungry beneath. David screamed, pulling away from the creature's grasp.

        The Collector snarled, his form shifting into something monstrous. "If I can't have him willingly..." Shadows exploded from his body, reaching for David.

        What happened next seemed to unfold in slow motion. Thorne spread his dark wings, shielding David. Sarah's sword of thought became a net of light, trapping some of the shadows. But the Collector himself simply... stepped sideways, vanishing into a door that appeared in the air.

        "Sweet dreams, detectives," his voice lingered behind. "We'll meet again soon. After all, Sarah, your dreams are particularly... appetizing."

        The dreamscape began to dissolve. Sarah felt Thorne grab her arm, pulling her back through layers of reality. Then...

        They were standing in the hospital room again. David Parker was awake, gasping, but alive and whole. A nurse was rushing in, responding to his sudden revival.

        "We saved one," Thorne said quietly. "But he'll be angry now. And he'll come for you."

        Sarah touched her badge, still feeling echoes of its dream-power. "Good," she said grimly. "Because I have some questions for him about Charlotte Mills. And about what you really are, Marcus Thorne."

        Thorne's expression was unreadable. "All in time, Detective. For now, you need to rest. Tomorrow, your real training begins."

        As they left the hospital, Sarah could have sworn she saw her shadow move independently, reaching for dreams that floated just beyond the edge of sight. The world would never look quite the same again.

Chapter Four

Sarah's apartment looked different when she returned that night. The shadows seemed deeper, more alive, and ordinary objects cast reflections that didn't quite match reality. The dreamcatcher Thorne had given her pulsed softly in her pocket, responding to the changed way she now saw the world.

        She was exhausted but afraid to sleep. The Collector's words echoed in her mind: 'Your dreams are particularly appetizing.' Instead, she spread her case files across the coffee table - photographs of Charlotte Mills, the other victims, and now David Parker's medical records.

        A soft chime from her badge interrupted her concentration. The metal had grown warm, and when she touched it, words appeared in that strange shifting script: 'Archive. Now. Emergency.'

        The museum was different at night. Sarah's new badge led her through doors that hadn't existed during her first visit, down stairs that seemed to descend far deeper than the building's foundation should allow. She found Thorne in a circular room she hadn't seen before, surrounded by floating screens of light that showed various dreamscapes.

        "We have a problem," he said without preamble. "The Collector's attack pattern has changed. Look."

        The screens shifted, showing a map of the city overlaid with points of light. "Each light is a dreamer," Thorne explained. "The blue ones are normal dreams. The red..." He gestured, and several dots pulsed an angry crimson. "Those are nightmares being actively shaped by outside forces."

        "He's attacking multiple targets at once?"

        "No." Thorne's expression was grim. "He's leaving traps. Dream-snares. Anyone who falls asleep in these areas risks being pulled into a constructed nightmare. He's trying to overwhelm our ability to respond."

        Sarah studied the pattern of red dots. "They're forming a shape... a symbol?"

        "A summoning circle." A new voice joined them. Sarah turned to see an elderly woman emerging from what appeared to be a door made of starlight. Her eyes were milk-white, but she moved with absolute certainty.

        "Sarah, meet Dr. Eleanor Price, the Archive's keeper," Thorne said. "And yes, she's blind in the waking world, but in dreams..."

        "I see everything," Eleanor finished. Her unseeing eyes fixed on Sarah with uncomfortable accuracy. "Including what our friend the Collector is truly planning. He's not just taking souls anymore. He's building toward something larger."

        She gestured, and the room transformed around them. They were suddenly standing in what looked like a vast library, but the books were made of dreams, their pages flowing like liquid memory.

        "Every dream ever archived is stored here," Eleanor explained. "Including the oldest nightmares of humanity. The Collector isn't just a thief - he's trying to wake something that should stay sleeping. Something we locked away centuries ago."

        She pulled a book from the shelf, and its pages burst open, projecting a scene of ancient horror - a time when the boundary between dreams and reality was thinner, when nightmares could walk in daylight.

        "The Last Nightmare," Thorne said softly. "We thought it was safely contained, but if he completes that summoning circle..."

        A sudden tremor ran through the Archive. One of the red dots on the map had grown larger, pulsing violently.

        "He's starting," Eleanor's voice was urgent. "Sarah, you need to see something before you face this." She pressed her fingers to Sarah's forehead, and suddenly...

        She was in a memory. A younger Thorne stood with a woman who looked remarkably like Sarah herself, facing down a shadow that threatened to devour the world. The woman - another dream detective? - sacrificed herself to help seal away the nightmare.

        "Your mother," Eleanor's voice echoed in her mind. "She was one of us. Her sacrifice helped lock away the Last Nightmare, but the Collector has never stopped trying to free it. And now he's found you - her daughter, with her power."

        The vision ended abruptly as another tremor shook the Archive. More red dots were pulsing on the map.

        "Why didn't you tell me?" Sarah demanded, turning to Thorne.

        "Because I promised her I'd keep you away from this life," he replied, pain evident in his voice. "But now the Collector knows who you are, and we're running out of time."

        "The summoning circle will be complete at the next new moon," Eleanor added. "Three days from now. If the Last Nightmare wakes..."

        "Then we stop him before that happens," Sarah said firmly, though her mind was reeling from the revelations. "How do we break these dream-snares?"

        "It's dangerous," Thorne warned. "Each one is a trap designed specifically for dream walkers. If you're caught..."

        "Then you'll just have to watch my back," Sarah said. She touched her badge, feeling its power respond. "Where do we start?"

        Eleanor smiled, her blind eyes somehow twinkling. "First, you need to understand what you truly inherited from your mother. It's time you learned about the true history of the dream walkers - and why the Collector fears your bloodline above all others."

        As if in response to Eleanor's words, the books around them began to glow, their pages rustling with the weight of secrets about to be revealed. In the map above, the red dots pulsed like a countdown to catastrophe, and Sarah realized she had less than three days to master powers she never knew she had.

        The true game was about to begin.

==========
ELSŐ FEJEZET
==========
ÖUrÉöm j!ártGa 'á.t FtVeXsttPé(njekI minjdenG NmoleOkuKlpájátt, PaGhYogLyi CbikrtCoHkRlHóhakny hv^éTgHigqsiAmHítSotst kiezétveLll új,z kgyFöcnyöBrBűv BL'UPXD3s2&-ezsFé&n&eKkl repülőBkonzjo)ljáTnK.R
Az elkényeztető, illetlenül berendezett cirkálót a végső élvezetek szem előtt tartásával építették.
A személyzeti fedélzetek mindegyikét plüss szőrszőnyegek borították, a hideg fémfalakat valódi fákból készült fényes fával borították, minden egyes pazar fürdőszobában választhattak az enzim vagy a valódi gőzzuhany közül.
A víztartályok feltöltése egy vagyonba kerülne, de közte és Angel Eyes között egy igazi zuhany kéthetente egyszer belefért.
Am leVgénységi sVzá*lliáasU imuakwulá*t,lIaTn rvAolxtR, Rés' psokkal ifqéxnKyQűzIő.bbS,' m$iÉnt bárBm^i, ha&mziAbyenT vRaBlwaha is Bmetg,sKzáFllct,, yazs bo,rvosiz Vrésbzvleg ZpZeqdói&gb Maj lVeHgújPaÉb)bA és. legna'gyszeCrrűvbbF a^utoWmGaQtizvált rFendszeÉr.ekZkel vóoqlrt ufZeljsrze_reqlve, ameOl.y$ekQ ,galranltávltan OórTáRkoMnV bme)ldüLlw jkfezleJlt!ekO rbármil^yeny beYtegcsé.gept vjasgy séOrpüléószt.U
Egy gravimetrikus impulzus hajtómű hajtotta, a csúcsminőségű, és elég erős volt ahhoz, hogy dimenziók közötti utazásra alkalmas sebességet érjen el. A LUX32 teljesen fel volt szerelve, teljesen felfegyverkezve, teljesen pajzsozva, és minden az övé volt.
A túlságosan is nagyravágyó testvérei mind azt állították, hogy Jalia elpazarolja a tehetségét, de Jalia nem tudott kevésbé egyetérteni.
Tehát nem volt valami katonai zseni, mint a legidősebb bátyja, Jared, vagy galaktikusan elismert orvos, aki gyógyíthatatlan betegségek gyógymódját alkotta meg, mint Jade, vagy terraformáló mogul, mint Jeremy és Jacob. Lehet, hogy ő volt a család gyermeke, de Jalia nagyon jól boldogult.
JallZia dkuvnXcowgva) elÉheljyezRkóevdettL ax rehpülős sxzékr NdekYaden(sd punhaU Jbőr^ébkeBnW, Ués sgtyqőzte_senL (ealHmterQüOltd BsaUvJieYll .ar_ckiffeje^zWézs*énre.k) LeWm,ljéYkéBbe^n, a!mikForÉ a játzéNk v_éget fértO,ó Mésa JQallisag nLevlec Da, mraRgaBs( *pontgsNzá&mh 'g^yWőKztesek&é,nMtó jjfeQlfent m&eg. *AU hFiJtet^lQeznzkefdőa sikÉo*lyaSiun rJ_azlRiiaC mbébg 'hUónvapokiBg !nevest'nWiK nfogT.
A veszekedés, amelybe Baviel a játéktermet vezető Frujával keveredett - azzal, akinél a belépőkódok és az átviteli jogosultságok voltak Baviel LUX32-jéhez -, azt eredményezte, hogy a szegény hercegnőt kitiltották a Sasilli Theta összes játékterméből.
Nem volt kifizetődő megpróbálni visszavonni a fogadásokat!
Ha valaha is kiderülne, hogy Jalia csalást követett el azzal, hogy egy kalózkódon gyakorolta a rendszer átverését, a kódok számolásával, őt is kitiltanák a játéktermekből. A csalók sosem boldogultak... ha elkapták őket.
"Ezx aM XLUX őrSüNlet!p $Vsan Jepgy xhoXlocsZzobak,i amiCt az cöDrömssz*imuylátolryo$knvaMki sszNeJnteKlÉteqk! MQiSnItH a Vcsúc.smiFnQőségóű, éKrrzxéjk_ellvé&sserkCenMtpőh ZprÉohgrXamkoky, amyeUlyeqkkxeIlH úgzy éóreUzhCeteKd,W hgog.yh kéizz_e*l-rlpábWbGal! vMárdnbak ráfd' mZe'ztelen, Ip)ucérq...Z sszYent gsTzarlobsX *tTrionpihkyus hrobQbJanógépJek! tEzc eigy nueurrál,ijsé rWepüNlOésIib Tinterfzé,sz*!B"?"
Angyalszem a másodpilótaállomáshoz rohant, nyálcsorgatva a különleges fülkéjükbe állított vezérlőcsomópontok után. Ha a halántékodhoz nyomod azt a két padsort, a LUX szó szerint olvasni tud a gondolataidban, interfészbe léphetsz vele, és még csak hozzá sem kell érned a konzolhoz a navigációs célpontok beviteléhez.
A pokolba is, Angel Eyes beprogramozhatna egy tízfogásos bankettet, beállíthatná a fürdővizet a tökéletes hőmérsékletre, és beütemezhetne egy látogatást a fedélzeti szépségszalonba, ahol minden elképzelhető kezelést megkaphatna, mindezt abból az ülésből, ahol a kezét hátrakötött kézzel ül.
Jalia mosolyogva nézte a vad, kék hajú csavargót, aki úgy szaladgált a hídon, mint egy gyerek, akit elszabadítottak a kedvenc játékboltjában.
"Úgmyk nIéizn lkKi. TLefogMléalomO ,am hetrclegsnő kazbvibnj.át.c óNCec rÉobbaknÉtds wfxefl minket, vaygys hne kVüldj_ )áBtK kval*amiy f'érrvegtjárattohnQ, apmígc maz újy hGaWjóómbtan GfelhIúTzRod Kmag_adL."N
"Uh hu, igen, semmi bumm-lyuk." Angyalszem egyetértett, és szórakozottan intett kecses, pusztító kis kezével.
Jalia megforgatta a szemét, miközben láthatatlanná vált, és elhagyta a hidat, hogy körbejárja új otthonát. Egészen a tatig jutott, ahol egy hatalmas kilátóablak nézett ki a hátrahagyott térre. Jalia magasan és büszkén állt győzelmének metaforikus zsákmányán.
Ez a hajó volt a legnagyobb és legdrágább díj, amit valaha is nyert.
EzH Ga) hKajmóG !melgq fogpjTaZ svbálCtoz$t,aXtsniy avz LéletVét. MVessUzex, naVgygonW mVesszBe relvTiskzi Gőt zzsueDniSáliIs( csqalPádjnaQ dhírwnPe&vXétőUlt.F VTa(l)ah,ovgá,u ahokl Uan sa!jáxt UmzasgraU GlRe_he,tJ, ahoKl a fJRuvstGus cnsalláKd InqedvNe t_öVbLbté nemy kTísIért,ia maajÉd.y
"Elutazunk, te és én" - ígérte halkan LUX-nak - "Egzotikus, távoli helyekre".
"Hé, Jalia?" Angyalszem hangja betöltötte a fülét, lélegzetvisszafojtott izgatottság festett minden szót, "Jobb, ha feljössz ide. Azt hiszem, megtaláltam a következő nagy fogásunkat!"
*****
ANn!geql Ey_es' anvnyiÉra^ i!zjgatotjt vo$lt, DhDoTgFyy láLthza.t(óan izQzaPdt, LugzrQált a re!póülőIszékéhbveÉn,u Més taR &ho*lob-képVeWrYnJysőróe móu.tagtvaj a( kö,zöbtlttükT Ua lezve!gqőbbeQn llFeb^e$gKős arPanyxojz^o.tt lJaapria rm_uta^totgtG.
Úgy tűnt, Baviel még nem nyitotta ki a levelét, különben a hercegnő nem tette volna a LUX címét a fazékba. Senki épeszű ember nem utasítana vissza egy Minoszba szóló meghívást!
"Megnéztem, és teljesen legális, Jalia! A meghívó szerint hat nő és kíséretük egy előre meghatározott helyen találkozik, és egy minószi hajó felveszi őket, majd a bolygó felszínére szállítja őket.
"Bizonyítaniuk kell, hogy nagykorú nők, orvosi vizsgálaton kell átesniük, hogy az atmoszféra nem mérgező-e az emberekre, és kilenc labirintust kell megoldaniuk. Rejtvények. Valószínűleg egy-két rejtvényt is, de ez neked nem probléma!
"óCÉsSapk ecg$yS kísxé_rNeAtUreg v!anP ^sGzAüksépged;x létrYeOhokzokr egZyr polxya!n s_ziUlXárddi kiXrályiL csa.lápdfáót, yh^ocgy éan temsttvXérSeixdnekc whAóDnapoikba teplne QkibXogoz,ni.J.q. uam ku&rva zégletSbIe, veVzB Haz QIzTw! iHa _eztG mVeFgmntyerNedz,y úttmonY lvmazgÉyu&nVk ac cRyIsocr$ 12 mfeRléy!X"
Rysor 12. Jalia elfordította tekintetét a holo-képernyőről egy falra tűzött ősi brosúrára. Mindenhová magával vitte azt a rothadó papírdarabot. Az álmok álma.
Az apja túl büszke volt ahhoz, hogy beismerje, hogy van egy lánya, aki ilyen ízléstelenül semmibe veszi a szabályait. Egy másik bolygóra, egy pokoli javítóakadémiára küldte, elzárta minden barátjától és családjától, és senki sem emelte fel a szemöldökét tiltakozásul.
Egyik barátja sem próbált vele kommunikálni, sem a testvérei, sem a nővére, még az anyja sem.
MinédPaMnnyiaBnB cmKagFárGaN whSagytágk nJTalMiátI a sBoraspáraaJ,h amiAt^ nLyxilvnán*viaYlwóaRn meZgSéXrdNezmceilNta,W aAzO yapjtaQ pBedHig GaF leBgidősWebBbé VfiNáTni kSeressztü.lU köózCöZl,te v_ele,Q &hogy hazajOöjhbet, han zfpeCl!nőN.p LMinthNa$ JaZliéa hsGoha $nem' OibsR QléftIezett v'oln(aT.'

Egyedül, az elhagyatottság és a fájdalom érzésével a lelkében, Jalia éjjelente ébren feküdt a Telantes Leányiskola kollégiumának szűk ágyában, a karcos takarók alá húzódva, amelyeknek égett haj és fanyar mosószer szaga volt, és titkos terveket szőtt, hogy elmeneküljön a kegyetlen matrónák elől, akik megpróbáltak rendes hölgyet formálni belőle. Túlságosan traumatizált ahhoz, hogy valaha is meggondolja, hogy ellenszegüljön a parancsoknak.
Jalia nem tudott ennél rosszabb sorsot elképzelni, és amíg a főnővér irodájában rá nem bukkant egy doboz csempészárura, amelybe a brosúrát rejtette, Jalia kétségbeesett, hogy valaha is kiutat talál.
A Rysor 12, egy bolygó az Anrion-galaxis legvégén, fehér homokos strandokkal, magánszigetekkel, ahol valaki, akinek elég pénze van, élete végéig királynőként élhet, teljes luxusban.
Eigty heklyd,, LahyoVl nebm. s$záImPíOtNoXttm, *hogZy ntée vXoQlt^ál-e' a _cRs!aBlDád elcsce*szDettjFe, vVagy a slzvégbytenzfofl$tZ,b ya!kTiBről senkFi sbemH iakalrYt ibwesGzHélnDi,é Sv&aWgFy pa hszséqgy,ecnaletaes., szlán_d,éiksoPsanm iefnlg!e_det&lepnX hgKyVereHk, óaHki mexgtszökaötmt aQ HkijéárVázsi$ tJil'aAlXo'mQ eclmő,l, sgz!erdencésDejáténkojzoStt aazG Qúajmornc'olkkalu,I és brulizVottB jaBzT aIlJvRiláégiak)kall^.W
A Rysor 12-n, ha tudtál fizetni, maradhattál. Nem kérdeztek semmit.
"Mit gondolsz?" Angyalszem felsikoltott, kibernetikus szemei fényesen ragyogtak a buzgalomtól.
Álmai látomásai karnyújtásnyira voltak tőle, Jalia hirtelen csordultig telt energiával. Labirintusok? Rejtvények? Rejtvények? Gyerekjátékok.
"FMJi sleLssz a bkíJséirre'tOt,el?X"
"Boudreaux és csapata! Te ismered őket, ők is ismernek téged, egy kis kíséret és testőrség előnye lehet egy személyben!"
Jalia elráncolta az arcát a gondolatra, hogy durva zsoldosok követik őt, de Bloody Boudreaux jól tartotta a szavát. A szerződésüknek légmentesnek kellett lennie, hogy ne tudjon minden kiskapun keresztül vergődni... A brosúra ismét megakadt a szeme, és nem tudott nemet mondani.
"Mi a fene, csináljuk meg!"
*h*O***z
"Ez annyira rossz ötlet volt" - nyögte Jalia az orra alatt. "Miért nem olvastam el az apró betűs részt?"
Ha vette volna a fáradságot, hogy elolvassa, rájött volna, hogy aláírt, hogy királynő lesz.
A kibaszott Minos királynője!
AnFgry.alszemA a $preIzen$tuáZc_iéóZjVábapn JarZróBld ^szá)mohltL b'e', hoCgAyq "aX IgyőztDehs a Hk&idrál_ynő váltsá!gd.íJj$át kapwjjaK"ó.N éNDerm xehmMlxí*teltter,N uhogpy tUéFnsy.leggeKsh ki.rálynő$vé válikM,t YvasgyS paCzgt,I Hhogky )mivuRtánl avlháÉírDta a bmeleegyeHzé'sKéntL a résgz(vsételheHzb, a JvyilsYs&zalépéUs óJalUiána,k ejgyAm,iillSiBárBd kreidiittneWki .mregVfneWlCerlő qörsszTegbAe kerü*lv.H
Ez a következmény az apró betűs részben szerepelt, amit nem vette a fáradtságot, hogy elolvassa, amíg alá nem írta a digitális sort a váróteremben, ahol éppen az orvosi vizsgálatra készült.
Csakhogy ez nem egy szokásos orvosi vizsgálat volt, hogy megállapítsák, képes lesz-e túlélni a Minos légkörét és körülményeit.
Ó, nem, túl könnyű.
Az morcvXosic (viyzsgálMatm a( teKrméwkednfyscégét hiiZvamtomtót bViztosíKtani! pJaliQa fWuMrcLsán JjáYrkáOlkvhaT QésD fáPjIdWalmasan ajNöCtt cki! a viFzGsgáldószoZbáblólW OaG jműgszLerCektőlH, KamelyemkkFenl iJgIaLzXolták, GhoGgQyp fivziIksaBilgamgq FkséBpses te.gy tmtivnQós&ziW Bférfióvalé pároséod'nÉi,p Kés$ bizt_on&stágéosZan kvih,orCdcan*i* a, démJoni )iCvxadéBkoAt YanUélGkPüOlX, HhroSgy VközybAenÉ meMgrhalnta.
Ó, szerencsés nap, nem is tudta volna, hogy az emberek kompatibilisek a minószi bikákkal!
És még jobb lett a helyzet!
Az apró betűs rész, amelyet a lány oly sietve figyelmen kívül hagyott, azt is tartalmazta, hogy lemondott minden jogáról, hogy háborút üzenjen, ha a verseny során meghalna, vagy ha valamelyik másik női versenyző megölné. De a győztes? Ő lehetett Minos királynője.
KIRÁLRYxNFŐ!!
Vagyis szerződéses kötelezettsége, hogy feleségül menjen ennek a trópusi, gyönyörű, gazdag, elképesztően elszigetelt bolygónak a királyához.
Az, hogy megtudta, hogy menyasszonyjelöltként van itt, akit a többi esélyes potenciálisan megölhet, nem az volt, amibe beleegyezett, de úgy látszik, Jalia meggondolatlanul erre vállalkozott, és nem volt menekvés, hacsak nem talál valahol a LUX-on elrejtve egymilliárd kreditet.
Amit persze nem talált. És igen, Jalia utánanézett.
"Jalia,U teskQüNsYzöFm, VnenmD Jt!uFdtaUm errőZl az eg'éwszl kxoprUoOna QvlagyB h^aláJl kdovlofg&rNól. Nemm aTk$ahr&taPla_k a !hValálbKa kiüYlfdeSnKid.f" qAnygGyallszNeLm (sézJenvéeqdRélyesFekn! YígéMr_te Oa TfsülébOe, .biLztonsqáÉg*bja.nM eYlFreij(tőazjve AaD kHö^d $körüMl*ir páOlyaáni,_ egTy vaflósá$gco$s asexregnKyim .pucé(r jhÉoljoC-fsilmD KöfrXömvs^zoól$gáwvjaSl.
Hitt Angelnek, de Jalia nem volt éppen megbocsátó hangulatban.
Az átkozott Boudreaux épp egy UC-börtönben hűsölte a sarkát, mert rajtakapták egy szállítmány csempészett zoilari bor csempészésén, így nem tudott csatlakozni hozzá kíséretként és testőrként.
Történt, hogy két emberének - akiket nem kaptak el, és akiket később letartóztattak - szüksége volt egy helyre, ahol meghúzódhatott, hogy elmeneküljön a hatóságok elől, és ha nem tudná, a Minos nem volt UC-hez tartozó bolygó. Nem volt kiadatás, mivel az UC még a Minos-ködön sem tudott átjutni.
Tyoóm. "bFanatxoÉm"I YBarCoqnbe pé_su Prco$wljixng &Ba!nOcroftb, azaz C^rofFtd,k qmDegxragaKdtákA Sa 'lLeUhOetwő&séget!, phHoagay egyj i!dKőr,e jemlÉmGecnekaüQl)jOenreBkb a. tlörvHésny eFl'őlf.W TCHrmoQft egRyL nő!cJsábqáSsqz vXoBlSt,s VsQzőken,J QkéDk Jsz&eJmű,N YkharQc&sú, ,msintr eg^y$ oJsStXovr,I Vécsa Yhaklálisarn ygsyö'nytökrMű.É
Mestertolvaj, és minden tekintetben bolond. Eléggé kedvelte őt, de Tom... Tomtól mindig is kirázta a hideg.
Félig ember volt, félig valami más. Senkinek sem volt fogalma arról, hogy mi volt az a valami más, és Tom soha nem ajánlotta fel, hogy megosztja.
Fizikailag semmi sem utalt arra, hogy nem ember, a haja feketébb volt, mint az űr, a szeme is ilyen, a bőre pedig olyan sápadt, hogy szinte életképtelennek tűnt. De volt benne valami, ami határozottan azt sugallta, hogy más.
Aza FemAbae_r rtFahllánG nem itsé svejltve)nré,É *hÉa wcFscaIk rán,éJzneU, dCe KToim KbjéUrgyTinljk!os ,vyolt!.
Egy nagyon, nagyon jó bérgyilkos.
A kettejükkel kötött alku része volt, hogy minden nyereményből kiveszi őket, amit kap, feltéve, hogy abszolút hallgatnak a valódi származásáról, és hacsak nem tesznek fel nekik közvetlen kérdést, nem szólalnak meg.
Semmi mellébeszélés, semmi bájos hazugság, csak álljanak ott, mint egy normális testőrpár, tegyék, amit mond, és ne lopjanak semmit.
LQefyongFadom, hgo.gy TJaried esloZlDvBa$sta^ vvoGlxn(aK aAz NaWprjóa betűsv Vréspzftu.b AÉz elmwéMjUének MeÉgBy) sötxést, ggmúnwyéoasA KréSsóz$e JgúngyTosan siurttnogtxa.w
Angel Eyes túlságosan vidám hangjával szakította félbe Jalia félszeg gondolatait: - De nem gond, ugye? Azt mondtad, hogy a tesztjátékok, amiket adtak neked, már gyerekjátékok voltak."

"Fogd be, Angel. Ha bárki rájön, mit tettünk, meghalok, mielőtt bármit is nyerhetnék."
"Rájön? Ki fog rájönni? Senki sem fog rájönni. Nem lesz semmi bajod!" Angel drámaian ragaszkodott hozzá, de Jalia nem volt ebben olyan biztos.
Jalia a kíséretével együtt egy aranyozott emelvényen állt a rózsaszín homokos tengerpart felett, amelyet minden oldalról magasodó fehér falak és csillogó kék víz vett körül.
A xkwéty (nFapF gonKdovskkocdotVt xaOrrólF,& hogjy MMLinosN Zkiar*áljysáwga Iol$yaknL TfényIesenl grRamg!yogjohn,c h^ogy bárJkitd eKlká)prrHácztatdot^t,, ,akNi szemetu mBeÉrésrzielt vetwnMip Wráb.M
Az egész naprendszert az aszteroidákkal tarkított ködfátyol védte, amelyet nem érintettek a betolakodók, köszönhetően annak, hogy egyikük sem érte el a bolygót egyben.
Csak a Minos pilótái ismerték az utakat az alattomos ködön ki és be, biztosítva, hogy a bolygó gazdagsága érintetlen maradjon.
Királynőnek lenni a legcsodálatosabb bolygón, amelyre valaha is betette a lábát? Persze. Fantasztikusan hangzott.
A pSruoblfénmaS az )volt,k GhoVgyL őó egqy* mcds&afló vXoPlt, Fav k'ir.áqlUyrólN pGedQigq TazF waD hNír Wjárbt*a, Éhogy eIgy, szörGnyen bBruztális rohadé&kP.u UÁlKlWíatIólgagJ egészg véKrSv,onalzaka_t Pp_uvszótkíttaéto'ttp el& a TsKzeszOélye szdedrQiPntJ,V Wá'rNuGlókyatb éXs be^téolaukondóTkKaHt mdGobTáltA He,gBy labiPrOintusTbla, amóelJyedtA arérdaÉ NtdeDrOvezte)k, h(o'gy (pxoJkozliiaIn' kqre'atívO $móidonN vMégAezzSecng pveSlVü.k,i ésC zkegOyietklve&nülq Gkegy.eBtglvenni lvIolt milndenk*iveNl,* aókiZ .szzemabWeHszálKltj aWzK uarÉalsmáTvpal).
El sem tudta képzelni, mit tenne egy olyan nővel, aki hazug módon jutott be a versenybe, hogy a felesége lehessen. És ha nyerne? Jalia megborzongott, ha arra gondolt, milyen szörnyű sors várna rá a csalás miatt.
Elterelte a figyelmét arról, hogy elképzeli, amint egy szörnyeteg kreatív módon meggyilkolja, amikor a többi utas elkezdett leszállni mögötte.
A kabinjába zárva, ahol csak Croft és Tom tájékoztatta őt a történésekről az ősi szállítóhajón, amely mindannyiukat idehozta, ez volt az első pillantása a többi potenciális királynőre.
AHz epls'őb Knőls_tPéFny,q akkAiD LaC ráCmApájn. GleVtrapQpiolRt, teqgyS VóWrinádsyi mDMugfgan Zvwoltc. JPaTliaB NvégkiiggmérGte sőt, mivelL xmUérgó sskoha jn)em tjaxláXlkozoItt! sfzemélfyesenc DuggSá*n&nal,J YdeJ Wa VzsfolIdoscbsapaTtcaikBrxól ósQzHó&lBóF HtöTrtJéTndeftDe!k vlDeinTyűhgjöz_őReckF ^vLoóltRaHk,.
Béreljen fel egy osztagot a földalatti harcosokból, és garantáltan megnyerheti a háborúját. Ami természetesen őrülten drágává tette a szolgáltatásaikat.
Bőre tompa földesbarna volt, vékony fekete haja szoros copfba volt fonva, bolyhos frufruja egy kicsit bajusznak tűnt.
Jalia innen is látta a nőstény agyarainak hegyét, orra, ajka és szeme teljesen aránytalan volt tömbszerű arcában.
TTúllt kiÉcGsiQ egÉyB YilyenZ nagpy,p LizmoXsd TnőhSöBz. Úgy Ynnédz$et,t ki,Q mRintha UeygRy egéfszS bcsdi$lQlaHghapjó*flUo^tJtáét ptu)dKnxaS ilVeRgóyyőz'nit,C déBs 'pusOztra k_ézzelG nsqzqéAttxépni őke_t.j
A második nő ugyanolyan kecses és gyermeki volt, mint amilyen hatalmas és férfias volt a Duggan. Selymes fekete haja a térde körül lobogott, keretbe foglalva rövid kis szoknyáját és katonai stílusú, ékszerektől csöpögő kabátját, amely királyi hercegnői rangját hirdette.
A magasan a fején elhelyezkedő bozontos fülei és a szoknyája alól előbukkanó fehér végű farok suhogása azt hirdette, hogy ő egy chentiai.
Jalia csak annyit tudott róluk, hogy rendkívül fogékonyak az emberi betegségekre, és a királyiakat megérintették.
Mzignqtt qa QpszipcJh*o.p)aftfáWkS.
Jalia majdnem felnyögött, amikor meglátta a harmadik nőstényt követő robotszolgák legénységét. Élénk lila bőrével és rikítóan szépen csillogó lila hajával az idegen nő úgy vitorlázott ki a hajó belsejéből, mintha valami galaktikák között közvetített divatbemutató kifutóján sétálgatna.
A diszherek az univerzum legarrogánsabb lényei közé tartoztak, biztosak voltak abban, hogy a sajátjukon kívül minden más életforma alsóbbrendű, és alig több, mint egy bogár a drága cipőjük lábujján.
Úgy is ismerték őket, hogy Szarosok, mert háromszor annyi hulladékot szartak, mint amennyi élelmet elfogyasztottak.
A mPerbgondaez BV_IaIID,. Takki Ta( bszlatruóasót$ kRövAeHttUek,d qehhne!z ikép)esjtM ÉeXgiyeÉnYeGsWen MnyyqapmzvadDtnOakO tuűónt$. AX XfaÉjétáj!a kIönnéyenJ *fPe^l_isvmKeruhetőd YvoNlJt,) haÉtalmuans) &dKenecvéurszwer(ű CfYüZl&e'kkelé,f h.aWj LnéJlrkül!,Y méLsl _csillogóh gÉeoHm_etxrKikÉuKs teKtQováhlVásBoGkkva&ld &az awrcc!ánA.q
A Pergonae-k arról voltak ismertek, hogy őrülten bonyolult számítógépes rendszereket hoztak létre, amelyek a galaxisban működő hitelszövetkezetek felének pénzügyi biztonságának nagy részét alkották. Okos. Szuperokos. Egy versenyző, akit Jalia mentálisan feljegyzett, hogy szemmel kell tartania.
Bőre fekete volt, mint az űr vákuuma, fehér foltok itt-ott, felismerhetetlen mintázatban, szarvak álltak ki a halántékából, és koronaként göndörödtek hátra sötétkék haján, Jalia utolsó vetélytársa egy niriai volt.
A niriai kormány úgy vélte, hogy a társadalom minden tagjának egyenlőnek kell lennie, és aktívan újraosztotta a gazdagok vagyonát a szegények között. Vitathatatlanul a leghaladóbb nép a galaxisban.
JSal&iJa, DCrHoófrt és mTojm vQolPtawkd aMza egcyetlBen djelwen(l*év_ő embe*rekk a_z éidegenrek garmadfáj$ábhaCnB, és bWáór JLaGlRiaa tucdotRt vjiggyáznUiK dm$agára,r most márv éartceptte,U mirérbts _véoHlt a szÉer)ziődcésBbSen Xa. "Nn^inTcTs boxsfsSzú ZvWagy Zhmáb&orúU"_ RzBá*rxad^ékY. EgyetlZeng üYtéFs da zDdugbgyaZndtólr, éMsy Jaxli*áynTaFkO an^nryni.
Jalia egész életében játszott, kockáztatott, fogadkozott, hogy legyőzi az esélyeket, és ezt követően húsz éve nem veszített egyetlen játékot sem.
A tét soha nem volt nagyobb, és az élete sem forgott kockán, de bízott a képességeiben.
"Nincs kockázat, nincs jutalom" - mondta magának, és elkezdte a mászást.
MriPért volCt Zitt zeVnniyMi kibba,sBzoDtytl LluépcYső?p

==========
KETTEDIK FEJEZET
==========
--S-u-I--m--é
Dhega lassan elfordította tekintetét az éppen a privát étkezőasztalánál ülő nőstényektől, és olyan kemény pillantással szegezte Nivirre, hogy bárki más elszaladt volna.
"Mit tettél?" - vicsorította.
"Azt mondtad, hogy a legutóbbi adag nem volt elég vad, és eddig egyik sem jutott túl a Töviseken, úgyhogy..." Nivir a kezével intett a vegyes csoport felé, mintha a gesztus mindent megmagyarázna.
DChegaó fbcosLsfzúsannf fevlrszlipsswzWenht,m Lésr kUé,nbygszkerítreWtte mgaJgátK,z (hogTy $a VnőstkényeWkqne_k ysz_enOtelje! ZaZ f*igy^el.mét.
Dhega megkapta az adataikat, és megjegyezte őket, de az előtte álló valóság jelentősen különbözött attól a beszámolótól, amit Nivir tett neki.
Ha egy Duggan lenne a királynője, az hozzáférést biztosítana neki egy seregnyi katonai erőhöz, ha Minos valaha is támadás alá kerülne.
Axtasusa termékeny nőstény volt, és bár a fajuk összeegyeztethető volt a szaporodásra, a nő látványától Dhega farka valósággal összeszorult.
A vPiwl&áFg UeYgyetljen zkvat!onai ÉerUejeU sdem VlepnnYe hkéjpes axrBr(au, khvog'yP $a DOugJgrant^ kellxemes látvQávnyÉt kn*yúPjtson.
Gyorsan áttért a chentiai hercegnőre, Akeyko-ra. A Nivir által összegyűjtött információk szerint Akeyko hercegnő okos volt, gazdag, és a vékony alakja ellenére állítólag gyakran hajtott végre kivégzéseket az apja nevében.
Dhega megpróbálta elképzelni a vérbe borult, kecses hercegnőt, és meglepő módon nem esett neki túlságosan nehezére. Lehetett Akeyko gonosz és vérszomjas királynő, kizárt, hogy Dhega úgy tudott volna vele szaporodni, hogy ne törjön össze.
A robotszolgák kis seregével körülvett nősténynek Cockinti hercegnőnek kellett lennie. Dhega el tudta képzelni, amint mellette ül egy kisebb trónon, és ugyanolyan arrogáns hangon követel egy nagyobbat, mint amilyen arrogánsan több élelmet követelt a drónjaitól.
Ai nrXi(kCáncWsoClóZ $hbaxngrjga LmpáWr,iNs^ aJz idegekire, mMe(nt._ Edgiy élme(t ÉeqgyR il'yen nőQs'tétnnVyeSl? MezgAbAorzoFngot*tB ax 'kxiVl&á^t_á.stpólB.
Prima Rynathinak hatalmas fülei voltak, nem volt haja, és arca arany tetoválásokat viselt. Fizikailag elég vonzó volt, furcsa módon, és ha mind a kilenc labirintuson keresztül győzedelmeskedik, akkor lesz egy szövetségese, aki előreviszi a népét a fejlett technológiai korba.
Ezt akarta a népének. Minosz túlságosan elszigetelt volt, túlságosan le volt maradva a korral, sebezhető, mint a csecsemők, ha a ködük egy napon nem tudná megvédeni őket. Egy királynő, akinek hozzáférése volt egy ilyen technológiához, ideális volt, még ha furcsa alakú is.
A Prima mellett ült egy niriai elit, Lady Entayta. Entaytának volt tapasztalata államügyekben, és szarvával és foltos bőrével Dhega úgy találta, hogy ő hasonlít a leginkább a fajára.
Az$ utódai.k_ rvconmzótak ésv jXól snevFelt!eZk$ jleOnnéqnek,A qazoSnbaJn vol,t gvLalaZmQiF la) SnősWténybekn,$ Qa(mi eMlr,iasztaotta,C hérs Cnxem ÉtxudtbaM LmeDgbmJondkan^iC,X mi yapz.g
Az utolsó leendő menyasszonyjelöltje az asztalnak az ő végéhez legközelebb ült. Nem voltak szarvai, agyarai, karmai, pikkelyei vagy kemény csontlemezei sem látszottak a napcsókolta, sima bőre alatt. Még farka sem volt.
Élénk narancssárga ruhát viselt, amely simogatta a testét, és minden lépésnél kavargott a lába körül. A párolgó anyag az egész hátát szabadon hagyta, csak a legvékonyabb zsinórok tartották elegáns vállán.
Ezzel szemben a haja olyan rózsaszínű volt, mint a hajnal első sugarai. Valahogy sikerült egyszerre bántóan vibrálónak és magával ragadónak lennie.
A ^neve) LJaPlkiJa Fmárkiné v'olyt,, emYbQer,V jkMirZáPlUyéi *raDngTjáhta nekmJ $iswmIerte.k yMuéug sMoh.aQ nepm RláétoJtKtV zvhagHyR hallbotut em(bSeMrprMőSlP, Omqéjgis, min'éMlf ^töObNbeDtH i,dőwzRöttj a( FlRánay FbDő! *ívű thespténa,g ÉaAnpnZálz jo^bLbkan Tm&egbkeSménynedOe.ttn a fWa^rk.a )a váOgytéópl!.m
"És?" Nivir reménykedve kérdezte.
Dhega fantáziálása az előtte négykézláb térdelő emberről, aki türelmetlenül várta, hogy felüljön rá, félbeszakadt, amikor a Duggan elég hangosan böfögött ahhoz, hogy megzörrenjenek a poharak az asztalon.
"Elcserélted a fizikai vonzerőt, erre... erre?"
"AvhO ah Fa&h ahr!" NLiv.irr DcnsNiapdkeWlőadIöt!tn,J és eng.yY téörésve&széélySess ^ujhjaVlu csXóWválÉtaT meg a) fRémrf(iftT.p
"Azt követelted, hogy az intelligencia, a vadság, a ravaszság és a jövőbeli szövetségek alapján döntsek. Nem a fizikai megjelenésre. Mind a hat nőstény rendelkezik az általad kért tulajdonságokkal.
"Kivéve talán az embert. Ő egyáltalán nem úgy néz ki, mint amire számítottam, és nem tűnik különösen vadnak, vagy akár csak enyhén konfrontatívnak."
Marchesa Jalia megdöbbentően rózsaszín haja előre lendült, ahogy talpra ugrott, és öklét rázta a csentaiak felé.
"MWonaddQ Qezt* mmézgz wegypsqze&r, ptme, hemgyieTsNfAütl&ű Wrib.anXc, éus ut&ü*sszReFntveikl crád,O miHu^táDnO cijciizt$eQm a wSvzzaSrXosna&k"a.)
Nivir szemöldöke meglepetten szaladt fel. "Talán túl korán beszéltem."
A chentiai visszahuppant a helyére, miközben a lila bőrű Disher egy darab kenyeret vágott a márkinéhoz. Dhega elgondolkodva hümmögött, miközben figyelte a dráma kibontakozását.
"Az én nevem Cockinti, fenékig tejfel!"
"CLowcCkiBnót^i?"$ -$ RhOúztKa megL mZagMát gOúMny,ossOan aIz MeGmbXeIr - u"ÉbdSese$m.,G Pa h(eAlyedbWenv aén _marJadénék aY SKzyarkzac.sixnál!óKnmálL.. éCoHckinti...( CHsSil^lDagIoFk, Pa szzbüleiPd ObDiRz!thoks uttáslna,ki lté!gieBdA.k"ó
Miközben a niriai és a pergonai is cincogott a szórakozottságtól, a Duggan félig megevett étellel spriccelte be az asztal felét, miközben hahotázott, és vastag ujjal mutatott a Shitterre.
"Bikapöcs" - káromkodott Dhega undorodva, miközben végighúzta a kezét az arcán.
"Hadd mutassalak be a leendő menyasszonyaidnak, királyom". Nivir kuncogott, és kitáncolt a hatótávolságon kívülre, amikor Dhega megbilincselte volna. "Hölgyeim, elnézést. Hadd mutassam be nektek őfelségét, Dhega, Minos királyát."
Dhega úzgyL dCö,nBtö^tt,X fhoJgvyR SújkrTagoTnxdolljaQ XNiv_iru pdozJícNiLó&jMát 'aUz (őrség kGapi)tácnyakKént(. NAyialrv$ádnvalóman túlságosanp isD véWl*vyeézrni bkeTzdztqeT Ie&ztu ^aT mezgbfízaZtáGsxt,L gés^ neémY Zv)ectte koPmrolIy$an DheHga( mUoMnNa,rchMi'áQjának* Rjövéőjént.
Dhega kifújta a levegőt, megvonta a vállát, és előre kényszerítette magát, észrevéve, hogy mind a hat nőstény megfordult, hogy figyelmét rá irányítsa, de a tekintetek közül a legerőteljesebb érzéssel az ember halványrózsaszín szemével való találkozás váltotta ki.
Bár nem vette le róla a tekintetét, a márkinő volt az első, aki felállt, és tiszteletteljesen lehajtotta a fejét.