Playboys

Chapter One

The body lay in perfect repose on the Victorian fainting couch, looking more like a sleeping beauty than a victim. Detective Sarah Chen had seen enough death in her ten years with the Metropolitan Police's Special Cases Unit to know that natural death never looked this peaceful. Something was very, very wrong.

        'No signs of struggle, no marks on the body, and yet...' She leaned closer, studying the victim's face. Charlotte Mills, aged 28, was found by her roommate this morning, apparently having passed away in her sleep. Her expression was serene, almost blissful, but her eyes - those were what caught Sarah's attention. Behind the closed lids, her eyes were moving rapidly, as if still deep in REM sleep.

        "You see it too, don't you?" The voice came from behind her, rich and cultured with a slight Irish lilt. "She's still dreaming."

        Sarah turned to find a tall man in an impeccably tailored charcoal suit standing in the doorway. He hadn't been there a moment ago, she was certain of it. His dark hair was streaked with silver at the temples, and his eyes were an unusual shade of amber that seemed to shift color in the light.

        "This is a closed crime scene," she said firmly, her hand instinctively moving toward her weapon. "How did you get in here?"

        He smiled, but it didn't reach those strange eyes. "Dr. Marcus Thorne," he said, pulling out a card that somehow both looked official and seemed to shimmer slightly. "I'm a consulting specialist with the Department's new Oneiric Phenomena Division."

        "The what division?" Sarah frowned, taking the card. The moment her fingers touched it, she felt a slight electric tingle, and the letters seemed to rearrange themselves before her eyes.

        "Dreams, Detective Chen. We investigate crimes involving dreams." He moved into the room with fluid grace, his attention fixed on the victim. "And this is the third one this month."

        Sarah's mind raced. There had been two other deaths recently - both young women, both found peacefully dead in their sleep. She'd seen the reports but hadn't made the connection until now. "How do you know about those cases?"

        "Because I've been tracking the killer for quite some time." Thorne knelt beside the body, his eyes now definitely more gold than amber. "He's what we call a Dream Collector - someone who has learned to enter and steal dreams. But this one has developed a taste for more than just dreams. He's taking souls."

        Under normal circumstances, Sarah would have dismissed such talk as nonsense. But there was something about the scene, about the victim's still-moving eyes, about Thorne himself, that made the impossible seem suddenly plausible.

        "If you're tracking him," she said carefully, "why haven't you caught him?"

        Thorne's expression darkened. "Because he only appears in dreams. The physical world is my domain, but his... his is the realm of sleep. To catch him, we need someone who can walk between both worlds." He turned those unsettling eyes on her. "Someone like you."

        "Me?" Sarah almost laughed, but the sound died in her throat as memories she'd long suppressed began to surface. The dreams that felt too real, the nights she'd awakened to find objects moved in her room, the way she sometimes knew things she couldn't possibly know...

        "You've always known you were different, haven't you, Detective?" Thorne's voice was gentle now. "The dreams that come true, the hunches that turn out to be right, the way you can sometimes see how people died just by touching objects they owned..."

        Sarah took an involuntary step back. "How do you know about that?"

        "Because I've been looking for someone like you. A Natural - someone born with the ability to cross the threshold between waking and dreaming." He gestured to the victim. "Charlotte here won't be his last. There will be others, and their souls will remain trapped in an eternal dream unless we stop him."

        Just then, the victim's hand twitched, her fingers moving as if writing something. Sarah moved closer, watching as invisible words were traced in the air. Thorne pulled out what looked like an antique monocle and held it up. Through its lens, golden letters shimmered in the air where Charlotte's fingers moved.

        "Help me," Thorne read aloud. "He's coming for the others."

        Sarah felt a chill run down her spine. She looked at the victim's peaceful face, at those restlessly moving eyes, and made a decision that would change her life forever.

        "Tell me what I need to do."

        Thorne's smile was grim. "First, you need to learn to control your abilities. Then..." he held up the monocle, through which Sarah could now see strange symbols glowing all around the room, "you need to learn to hunt in dreams."

        Outside the Victorian townhouse, storm clouds gathered, and Sarah Chen, homicide detective and newly discovered dream walker, took her first step into a world where nightmares were real, and death was just another kind of sleep.

Chapter Two

The basement of the Natural History Museum was the last place Sarah expected to find the headquarters of a secret dream investigation unit. Yet here she was, following Thorne through a maze of storage rooms filled with artifacts that seemed to pulse with their own inner light.

        "The mundane world only sees what it expects to see," Thorne explained, using an ornate key to unlock a heavy wooden door marked 'Private Collection.' "To them, this is just museum storage. To us, it's the largest collection of dream artifacts in the Western Hemisphere."

        The room beyond defied physics. It stretched impossibly far, filled with glass cases containing everything from ancient masks to modern-looking devices. Floating orbs of soft light illuminated collections of bottled dreams - actual dreams, swirling like liquid mercury behind glass.

        "Your badge, Detective," Thorne held out his hand. Sarah hesitated before handing over her police credentials. He placed it on a strange device that looked like a Victorian music box crossed with a computer. When he returned the badge, it felt different - heavier, somehow more real.

        "Now you'll be able to access both worlds officially," he said. "Look at it again."

        The badge had changed. Alongside her regular police credentials, new text had appeared: 'Special Inspector, Oneiric Investigations Division.' The letters seemed to shift between English and something older, something that made her eyes water if she looked too long.

        "Before we can hunt the Dream Collector, you need to understand what you're dealing with." Thorne led her to a case containing what looked like a normal pillow. "Touch it."

        Sarah reached out hesitantly. The moment her fingers made contact, the world tilted. She was suddenly standing in someone else's dream - a sunny beach, but the sky was green and the sand whispered secrets. She jerked her hand back, gasping.

        "Good," Thorne nodded approvingly. "Most people can't pull back from their first dream artifact. You have natural barriers."

        "What was that?" Sarah's heart was racing.

        "A dream fragment from 1892. A young girl's last dream before the influenza took her." His voice softened. "We preserve them here. Dreams carry memories, emotions, sometimes even pieces of souls."

        "And this Dream Collector... he takes entire souls?" Sarah remembered Charlotte Mills' peaceful face and restless eyes.

        "He traps them in eternal dreams, feeding off their essence." Thorne moved to another case, this one containing what looked like a cracked mirror. "Each victim becomes part of his collection, their souls powering his abilities, letting him dreamwalk without natural talent like yours."

        Suddenly, the cracked mirror began to frost over. In its surface, Sarah saw Charlotte Mills' face, mouth open in a silent scream. Then another face appeared - another victim, she presumed - and another.

        "He's showing off," Thorne growled. "He knows we're investigating."

        The temperature in the room dropped dramatically. Frost patterns spread from the mirror to nearby cases, and Sarah heard what sounded like distant laughter.

        "Well, well," a voice echoed through the room, seemingly coming from everywhere and nowhere. "A new player in the game. And such interesting dreams you have, Detective Chen."

        Sarah felt something brush against her mind, like cold fingers trying to pry open a door. Instinctively, she slammed her mental barriers shut. The presence withdrew, but not before leaving behind an impression of amusement.

        "He's already caught your scent," Thorne said grimly. He pulled out a small velvet bag and removed what looked like a dreamcatcher made of silver wire and black pearls. "Wear this when you sleep. It won't keep him out entirely, but it'll stop him from stealing your dreams while you're still learning to defend yourself."

        As Sarah took the dreamcatcher, her fingers brushed Thorne's, and suddenly she was hit with a flash of his dreams - centuries of memories, battles fought in realms of sleep, and a profound sense of loss that made her gasp.

        Thorne withdrew his hand quickly. "Your abilities are stronger than I thought. We'll need to work on your control."

        "What are you?" Sarah asked directly. "You're not just some government consultant, are you?"

        Before he could answer, an alarm began to sound throughout the facility. One of the dream bottles had turned black, its contents writhing like smoke.

        "He's hunting again," Thorne said, already moving toward the exit. "Someone in the city has just entered their last dream. Are you ready for your first real case, Detective?"

        Sarah touched her new badge, feeling its power hum under her fingers. "Do we have time to save them?"

        "If we're lucky, we might catch him in the act. But remember - in dreams, he's incredibly powerful. One wrong move and you could lose your soul."

        As they rushed from the dream archive, Sarah caught one last glimpse of the cracked mirror. In its surface, she saw her own reflection smile back at her with eyes that weren't quite her own.

        The hunt was about to begin.

Chapter Two

The basement of the Natural History Museum was the last place Sarah expected to find the headquarters of a secret dream investigation unit. Yet here she was, following Thorne through a maze of storage rooms filled with artifacts that seemed to pulse with their own inner light.

        "The mundane world only sees what it expects to see," Thorne explained, using an ornate key to unlock a heavy wooden door marked 'Private Collection.' "To them, this is just museum storage. To us, it's the largest collection of dream artifacts in the Western Hemisphere."

        The room beyond defied physics. It stretched impossibly far, filled with glass cases containing everything from ancient masks to modern-looking devices. Floating orbs of soft light illuminated collections of bottled dreams - actual dreams, swirling like liquid mercury behind glass.

        "Your badge, Detective," Thorne held out his hand. Sarah hesitated before handing over her police credentials. He placed it on a strange device that looked like a Victorian music box crossed with a computer. When he returned the badge, it felt different - heavier, somehow more real.

        "Now you'll be able to access both worlds officially," he said. "Look at it again."

        The badge had changed. Alongside her regular police credentials, new text had appeared: 'Special Inspector, Oneiric Investigations Division.' The letters seemed to shift between English and something older, something that made her eyes water if she looked too long.

        "Before we can hunt the Dream Collector, you need to understand what you're dealing with." Thorne led her to a case containing what looked like a normal pillow. "Touch it."

        Sarah reached out hesitantly. The moment her fingers made contact, the world tilted. She was suddenly standing in someone else's dream - a sunny beach, but the sky was green and the sand whispered secrets. She jerked her hand back, gasping.

        "Good," Thorne nodded approvingly. "Most people can't pull back from their first dream artifact. You have natural barriers."

        "What was that?" Sarah's heart was racing.

        "A dream fragment from 1892. A young girl's last dream before the influenza took her." His voice softened. "We preserve them here. Dreams carry memories, emotions, sometimes even pieces of souls."

        "And this Dream Collector... he takes entire souls?" Sarah remembered Charlotte Mills' peaceful face and restless eyes.

        "He traps them in eternal dreams, feeding off their essence." Thorne moved to another case, this one containing what looked like a cracked mirror. "Each victim becomes part of his collection, their souls powering his abilities, letting him dreamwalk without natural talent like yours."

        Suddenly, the cracked mirror began to frost over. In its surface, Sarah saw Charlotte Mills' face, mouth open in a silent scream. Then another face appeared - another victim, she presumed - and another.

        "He's showing off," Thorne growled. "He knows we're investigating."

        The temperature in the room dropped dramatically. Frost patterns spread from the mirror to nearby cases, and Sarah heard what sounded like distant laughter.

        "Well, well," a voice echoed through the room, seemingly coming from everywhere and nowhere. "A new player in the game. And such interesting dreams you have, Detective Chen."

        Sarah felt something brush against her mind, like cold fingers trying to pry open a door. Instinctively, she slammed her mental barriers shut. The presence withdrew, but not before leaving behind an impression of amusement.

        "He's already caught your scent," Thorne said grimly. He pulled out a small velvet bag and removed what looked like a dreamcatcher made of silver wire and black pearls. "Wear this when you sleep. It won't keep him out entirely, but it'll stop him from stealing your dreams while you're still learning to defend yourself."

        As Sarah took the dreamcatcher, her fingers brushed Thorne's, and suddenly she was hit with a flash of his dreams - centuries of memories, battles fought in realms of sleep, and a profound sense of loss that made her gasp.

        Thorne withdrew his hand quickly. "Your abilities are stronger than I thought. We'll need to work on your control."

        "What are you?" Sarah asked directly. "You're not just some government consultant, are you?"

        Before he could answer, an alarm began to sound throughout the facility. One of the dream bottles had turned black, its contents writhing like smoke.

        "He's hunting again," Thorne said, already moving toward the exit. "Someone in the city has just entered their last dream. Are you ready for your first real case, Detective?"

        Sarah touched her new badge, feeling its power hum under her fingers. "Do we have time to save them?"

        "If we're lucky, we might catch him in the act. But remember - in dreams, he's incredibly powerful. One wrong move and you could lose your soul."

        As they rushed from the dream archive, Sarah caught one last glimpse of the cracked mirror. In its surface, she saw her own reflection smile back at her with eyes that weren't quite her own.

        The hunt was about to begin.

Chapter Three

They arrived at St. Bartholomew's Hospital just as the emergency lights began to flash. Sarah followed Thorne through corridors that seemed to blur at the edges of her vision, her new badge somehow clearing their path without ever being shown.

        "Room 307," Thorne said, his voice tight with urgency. "Young male, admitted for minor surgery, slipped into an unusual coma during recovery."

        The patient, David Parker, age 23, lay perfectly still on his hospital bed, his eyes moving rapidly beneath closed lids. Just like Charlotte Mills. But this time, something was different - the air around him rippled like heat waves over hot asphalt.

        "He's still in the process of taking him," Thorne said, pulling out what looked like an antique pocket watch. "We can follow if we're quick. Are you ready for your first dream dive?"

        Sarah's heart pounded. "What do I need to do?"

        "Take my hand. Focus on the patient. Let your consciousness slip between the moments of reality." Thorne's eyes began to glow that strange amber color. "And whatever you see in there, remember - dream logic is real logic in that world."

        Sarah grasped Thorne's hand and looked at David Parker. The world tilted, twisted, and suddenly...

        They were standing in a hospital corridor that wasn't quite right. The walls breathed slowly, the floor was made of flowing water that somehow supported their weight, and the ceiling was a swirling mass of constellation maps.

        "His dreamscape," Thorne explained, his voice echoing strangely. "Every dreamer creates their own reality. Look."

        Down the impossible corridor, a figure in a doctor's coat was leading David Parker by the hand. But the 'doctor' was wrong - his shadow moved independently, reaching out with grasping tendrils towards other dreams that floated past like soap bubbles.

        "The Dream Collector," Sarah whispered.

        As if hearing his name, the figure turned. Sarah's breath caught. His face was a beautiful mask of shifting features, never settling on one form, but his eyes... his eyes were endless pits of swirling dreams.

        "Ah, the new dreamer," his voice was like silk over broken glass. "And my old friend Marcus. Still trying to police the dream worlds?"

        Thorne stepped forward, and Sarah noticed his appearance had changed in the dream. His suit was now made of living shadows, and wings of dark light stretched from his shoulders. "Let him go, Collector. You've taken enough souls."

        The Collector laughed, the sound causing the hospital walls to crack, leaking golden dream-light. "Taken? Oh, Marcus, you still don't understand. They give themselves to me. Show her, David."

        The young man turned, and Sarah saw his eyes were glassy with bliss. "It's beautiful here," he said dreamily. "All my pain is gone. All my fears. He takes them all away."

        "By taking everything you are," Sarah found herself saying. She took a step forward, instinctively reaching for her police badge. In the dream, it transformed into a shield of pure light. "David, this isn't real healing. It's theft."

        The Collector's face rippled with anger. "You dare interrupt my collection?" The corridor began to twist, reality bending around them. "Let me show you what happens to those who interfere with my work."

        Suddenly, the floor beneath Sarah liquefied completely. She started to sink, but instead of water, she was drowning in dreams - thousands of them, each containing a fragment of someone's stolen soul. She saw Charlotte Mills dancing endlessly in a ballroom of mirrors, saw other victims trapped in perfect moments that had become eternal prisons.

        "Sarah!" Thorne's voice cut through the chaos. "Remember - dream logic! Make your own rules!"

        Dream logic. Sarah closed her eyes, focusing on her years of police work, of protecting people, of solving puzzles. When she opened them, her badge-shield had transformed into a sword of pure thought.

        With a cry, she slashed through the dream-flood. Reality reasserted itself - or at least, this dream's version of reality. She stood on solid ground again, facing the Collector.

        "Impressive," he purred, but she sensed uncertainty in his voice. "You're stronger than the usual dreamers Marcus recruits. Perhaps we could make a deal..."

        "No deals," Sarah said firmly. She could feel her power growing, reshaping the dream around them. "David, look at what he really is. Look with your heart, not your fears."

        For a moment, David's eyes cleared. The Collector's beautiful mask slipped, revealing something ancient and hungry beneath. David screamed, pulling away from the creature's grasp.

        The Collector snarled, his form shifting into something monstrous. "If I can't have him willingly..." Shadows exploded from his body, reaching for David.

        What happened next seemed to unfold in slow motion. Thorne spread his dark wings, shielding David. Sarah's sword of thought became a net of light, trapping some of the shadows. But the Collector himself simply... stepped sideways, vanishing into a door that appeared in the air.

        "Sweet dreams, detectives," his voice lingered behind. "We'll meet again soon. After all, Sarah, your dreams are particularly... appetizing."

        The dreamscape began to dissolve. Sarah felt Thorne grab her arm, pulling her back through layers of reality. Then...

        They were standing in the hospital room again. David Parker was awake, gasping, but alive and whole. A nurse was rushing in, responding to his sudden revival.

        "We saved one," Thorne said quietly. "But he'll be angry now. And he'll come for you."

        Sarah touched her badge, still feeling echoes of its dream-power. "Good," she said grimly. "Because I have some questions for him about Charlotte Mills. And about what you really are, Marcus Thorne."

        Thorne's expression was unreadable. "All in time, Detective. For now, you need to rest. Tomorrow, your real training begins."

        As they left the hospital, Sarah could have sworn she saw her shadow move independently, reaching for dreams that floated just beyond the edge of sight. The world would never look quite the same again.

Chapter Four

Sarah's apartment looked different when she returned that night. The shadows seemed deeper, more alive, and ordinary objects cast reflections that didn't quite match reality. The dreamcatcher Thorne had given her pulsed softly in her pocket, responding to the changed way she now saw the world.

        She was exhausted but afraid to sleep. The Collector's words echoed in her mind: 'Your dreams are particularly appetizing.' Instead, she spread her case files across the coffee table - photographs of Charlotte Mills, the other victims, and now David Parker's medical records.

        A soft chime from her badge interrupted her concentration. The metal had grown warm, and when she touched it, words appeared in that strange shifting script: 'Archive. Now. Emergency.'

        The museum was different at night. Sarah's new badge led her through doors that hadn't existed during her first visit, down stairs that seemed to descend far deeper than the building's foundation should allow. She found Thorne in a circular room she hadn't seen before, surrounded by floating screens of light that showed various dreamscapes.

        "We have a problem," he said without preamble. "The Collector's attack pattern has changed. Look."

        The screens shifted, showing a map of the city overlaid with points of light. "Each light is a dreamer," Thorne explained. "The blue ones are normal dreams. The red..." He gestured, and several dots pulsed an angry crimson. "Those are nightmares being actively shaped by outside forces."

        "He's attacking multiple targets at once?"

        "No." Thorne's expression was grim. "He's leaving traps. Dream-snares. Anyone who falls asleep in these areas risks being pulled into a constructed nightmare. He's trying to overwhelm our ability to respond."

        Sarah studied the pattern of red dots. "They're forming a shape... a symbol?"

        "A summoning circle." A new voice joined them. Sarah turned to see an elderly woman emerging from what appeared to be a door made of starlight. Her eyes were milk-white, but she moved with absolute certainty.

        "Sarah, meet Dr. Eleanor Price, the Archive's keeper," Thorne said. "And yes, she's blind in the waking world, but in dreams..."

        "I see everything," Eleanor finished. Her unseeing eyes fixed on Sarah with uncomfortable accuracy. "Including what our friend the Collector is truly planning. He's not just taking souls anymore. He's building toward something larger."

        She gestured, and the room transformed around them. They were suddenly standing in what looked like a vast library, but the books were made of dreams, their pages flowing like liquid memory.

        "Every dream ever archived is stored here," Eleanor explained. "Including the oldest nightmares of humanity. The Collector isn't just a thief - he's trying to wake something that should stay sleeping. Something we locked away centuries ago."

        She pulled a book from the shelf, and its pages burst open, projecting a scene of ancient horror - a time when the boundary between dreams and reality was thinner, when nightmares could walk in daylight.

        "The Last Nightmare," Thorne said softly. "We thought it was safely contained, but if he completes that summoning circle..."

        A sudden tremor ran through the Archive. One of the red dots on the map had grown larger, pulsing violently.

        "He's starting," Eleanor's voice was urgent. "Sarah, you need to see something before you face this." She pressed her fingers to Sarah's forehead, and suddenly...

        She was in a memory. A younger Thorne stood with a woman who looked remarkably like Sarah herself, facing down a shadow that threatened to devour the world. The woman - another dream detective? - sacrificed herself to help seal away the nightmare.

        "Your mother," Eleanor's voice echoed in her mind. "She was one of us. Her sacrifice helped lock away the Last Nightmare, but the Collector has never stopped trying to free it. And now he's found you - her daughter, with her power."

        The vision ended abruptly as another tremor shook the Archive. More red dots were pulsing on the map.

        "Why didn't you tell me?" Sarah demanded, turning to Thorne.

        "Because I promised her I'd keep you away from this life," he replied, pain evident in his voice. "But now the Collector knows who you are, and we're running out of time."

        "The summoning circle will be complete at the next new moon," Eleanor added. "Three days from now. If the Last Nightmare wakes..."

        "Then we stop him before that happens," Sarah said firmly, though her mind was reeling from the revelations. "How do we break these dream-snares?"

        "It's dangerous," Thorne warned. "Each one is a trap designed specifically for dream walkers. If you're caught..."

        "Then you'll just have to watch my back," Sarah said. She touched her badge, feeling its power respond. "Where do we start?"

        Eleanor smiled, her blind eyes somehow twinkling. "First, you need to understand what you truly inherited from your mother. It's time you learned about the true history of the dream walkers - and why the Collector fears your bloodline above all others."

        As if in response to Eleanor's words, the books around them began to glow, their pages rustling with the weight of secrets about to be revealed. In the map above, the red dots pulsed like a countdown to catastrophe, and Sarah realized she had less than three days to master powers she never knew she had.

        The true game was about to begin.

I. rész           
1 Chloe      
"Megházasodsz!" Stella a levegőbe emeli a pezsgős poharát, miközben a koszorúslányaim mindannyian éljenzik. 
EIl sCemg hiBsz^em, ahogy WfwérqjhAezp mkegvyzeqkV.v NÉósq aLmig mmdégi h'irheutteStlenebb,Y Ihaogy WpaTlckerb RandWoffhhozÉ mjegySegk TfBérjhIezzX,H TaLhhfozP ca rféórNfiHhoUz, aÉkiIrőlR meDleinte DanztS hióttxeXmt,w hoFgyj a cl'ewgVnahgcyMofb!b hfsasMz aaz e^gWésÉzG xvi(lágYoén. ^Luá*ssMuk bueX,T ak'kor$a óaDz e)gvóbjiaS,l m'icntC Za )fPuntbYalmlppáFlaya, Waumzin Lm)iJn_dmen qnap tekdz. Neml phibáztanthatwjukó -x sz&tárI iróánZyít*ó,& StuMpWerg Bowl$-lvege)nQda, Nhaáromt egaymá_stm .kgövre(tőY ékvb^en a KfutóbaDll legnszexOitbb Af_éVrTfiává korXonSá.ztákF -$,H a snőgkt naaplokntwa jat IlábaCim elSőcttg h'eTvXer)nQek.Q A s!o&roz*atposl fnőcósáKbás^z. 
Én személy szerint nem akartam vele semmit sem kezdeni. Úgy értem, túl sokszor kellett már eltakarítanom a PR-rémálmait az én időmben - az állítólagos szexvideókat, a lányokat, a túlzásba vitt bulizást. 
Szóval, mi a fenéért megyek hozzá? 
A férfi könyörtelen, és ha valamit a fejébe vesz, akkor azt el is követi. Végül is, kifárasztott engem. Az évek során lassan, de biztosan megmutatta a lágyabb oldalát, megtisztította az imidzsét, abbahagyta a nőcsábászatot, és ez az a férfi, akibe beleszerettem - nem a futballlegenda, hanem a lélek a sok hencegés és pimaszság mögött. 
Ki. Bt)udi n!emSeTtV Amon$dajnIiN eg_y sznex.iU rf!oHcisVtánTa$kJ? K
Kissé ideges voltam a nap miatt, szerettem volna egy kis meghitt ünnepséget tartani, de Walkernek szüksége volt erre a bonyolult, hírességekkel és futballlegendákkal teli napra. Annyi embert hívott meg, hogy a felét sem ismerem. Hogy őszinte legyek, ez egy kicsit cirkusszá vált. Azt mondta, hogy ne aggódjak, mindent elintézett. Ki gondolta volna, hogy Walkerben egy Groomzilla lakozik? Minél több vállalkozás kereste meg, akik szponzorálni akarták az eseményt, annál őrültebbek lettek az ötletei. Őszintén szólva, ha megszökhettünk volna, megtettem volna. 
"Kicsit feszültnek tűnsz. Tessék, igyál egy kis pezsgőt. Az majd megnyugtatja az idegeidet." Ariana a kezembe nyom egy poharat. 
"Bárcsak ihatnék." Tracey duzzog, miközben a kezével a kidülledt hasát dörzsöli. "Ez a kicsi szaltózik a sok idegességtől. Meg kell nyugtatnom." Átmosolygok a legidősebb barátnőmre, és szemügyre veszem a gyönyörű pocakját, ami a pólója alatt vonaglik. 
",MárY moÉs)t i_s Rnehépzi ze^s(et.g" )LfáVtva, a(h_ogyF a, g!yo,mrva (eHl^torz)ulS,H MTracey n^ehtéJz sóhaDjtS *eyrNeisazqtD meQgÉ, ,amikor AriipafnaH átbnyBújVtr ngekiX ae(gyb poFhár hpDelzsgőb alrmaXlewveét(. )
Egész életemben ismertem Traceyt. Együtt nőttünk fel, mint szomszédok. Az anyáink a legjobb barátnők voltak, ami azt jelentette, hogy mi is azok voltunk. Amikor a szüleim meghaltak a középiskola utolsó évében, Tracey és az anyja, Linda befogadtak. A bátyám, Elliot, a tengerentúlon élt, és szakácsiskolába járt, így nem tudott velem foglalkozni. Egy család lettünk. 
Ő és a bátyám az egyetlenek, akik a világon maradtak nekem. Bármennyire is szeretem őt, Tracey mindig drámai helyzetekbe keveredik, különösen, ha egy rossz fiúról van szó - a rossz fiúk az ő kriptonitjai. Így került Tracey abba a helyzetbe, amiben most van - terhes és egyedül. A balfék, akivel randizott, elhagyta, amikor rájött, hogy terhes. Ki a fene hagyja így magára a gyermeke anyját? Kirúgta őt az otthonukból, ami azt jelentette, hogy terhes és egyedül maradt. 
Szerencsére van egy rendkívüli vőlegényem, aki megérti, hogy Tracey és én egy család vagyunk, és azt javasolta, hogy költözzön a vendégházunkba, így hozzáférhet a személyzetünkhöz, biztonság veszi körül, és ami a legfontosabb, közel lehet hozzánk. Még az édesanyját is kirepítette, hogy vele éljen, és segítsen Traceynek felkészülni a babára. Ez az ember egy őrző, ez az ember. 
"JOldyan( njó*, ghoYgyZ ,úhjra. teqgy$ütt ivra_gyquQnkJ pöLteKn l-r vi,slít. Emm*aB,A Hmiközbenz *eGgYyK éúXjQabéb ügvOegY Np$ezsgő!t gpWujkkGaÉnt WfTeql. 
"Ööö... ti mindig összefutottatok." Az ajkamhoz emelem a poharat, és kortyolok egyet az italomból. 
Emma, Ariana és Stella mind New Yorkban élnek. A főiskola óta ismerjük egymást. Ariana építészetet tanult, és én az első napon találkoztam vele, amikor szobatársaknak osztottak be minket. Aztán találkoztunk Emmával, aki az egyetemen egy park padján ült, és sírt. Ariana és én megnéztük őt. Elmondta, hogy épp most tudta meg, hogy az egyik lánytestvére lefeküdt a barátjával. Ekkor vettük a szárnyaink alá, és bevettük a mi kis duónkba. 
Emma nemrég indította el saját divatmarketing ügynökségét, amely gyorsan beindult. A modellkedéssel és a tervezői márkákkal foglalkozó cégeknél eltöltött évek nagyszerű kapcsolatokkal ruházták fel, amelyek elégségesek ahhoz, hogy végül saját ügynökséget indítson. 
ÉzsG uSMtKellah, a csoNpFoarNtundk legWújabb thazgj)aó,! mő a NbnátypáÉm,d ERlPlViot wpubPlwiLc'iFsstzája.m TA )bátyám e&lég Dhígr'eTs U-B zspzemforgat*árs C- őJ Ye.gtyt thíVresj sséfi.n QValzaTmDiéVrjt ga nőkO Tnagkydomn kedqvqeliZk őt,L aéz *In^st!agNraÉmn tkkö*veRtőGiP xaylóaPpvjPán. pBXiztWos NvagiyKogkQ PbeFnne,, hXogy a félnmeZzqtTewlaen ,viOdeóZkL isC pssehgKítikO hac njép's.zSerHűZséIgét.L DCeX WsMzámobmFrqaÉ Yőw muinódSi&g iós waj büYdösz ,EéllDi)ont mabrdad.R Jeleqnil*eég tNewd iYorGkbang óéBlA, faqh!ol, óaRz$ ezl(s,ő étJtermeA tallálVhaitóK, de ylCasDsaFn pmhásk vláCrosoYkbqanv !icsh nyiuty étctaekrNmfedkaetl.) JeólenélKeg iéépmpeXn& ewg(yF Las VeglaRsv-i QéJtxterrSmenp xdvoJl(gozTi&kR, Dés vénI qnagdyong büsizókeR lvtagyVogk órRá.C 
"Annyira ideges vagyok" - jelentem ki az érzéseimnek hangot adva a barátaimnak. "Walker egy kicsit túlzásba vitte... mindent." 
"Az év alulértékelése" - horkant fel Ariana. 
"Aranyos, hogy ennyire rá van kattanva a házasságra" - teszi hozzá Stella, aki mindig is romantikus volt. 
"fÉulvmez!dc aj na$pyozt(. INemi lewsz Omé.gv egy Iilyen" D- állajpWíwtGja myegS RT*rdarceAyÉ, *a_mGi iknzkáb_b) Lf*irgóyel'mcezWt^eRtéss!nBePk hanlgtzDibk$,N mindt _buz,díctnóy beszédSniek. 
Talán a hormonjai miatt van, és nem veszi észre, hogyan hangzott. 
Észreveszem, hogy Ariana és Emma homlokráncolva néz Traceyre. 
Ők is hallották a hangját? 
"xLuZckry RWalkerT miUlliuó& ésl eghy' vkaómerá't szier(v*ezregttG, Hú*gJyho^gy nqem nfoZgoxm QeklÉfelnejtenib"g -b mo_nddaom neókiH UkSínQoszan.Z I
"Gyere, menjünk, kényeztessük magunkat". Stella gyorsan témát vált.       
* * *  
Kintről kopogás hallatszik, és Ariana feláll, hogy kinyissa az ajtót. 
"CJó es,tpéjta, hBömlggIyfeim."& 
Walker belép a lakosztályba, minden pórusából magabiztosság szivárog. "Bébi." Megragad, a karjába vesz, és megcsókol. Teljesen hollywoodi stílusban. A barátaim kiabálnak és káromkodnak. 
"Csak egy utolsó csókra volt szükségem, mielőtt holnap feleségül veszlek." Visszateszi a lábamat a padlóra. 
Túl sok pohár pezsgő után teljesen elkuncogom magam. "Én is alig várom, hogy elvegyelek." 
"BáUrcsaÉk Fvtel)emg JmcarOaWdOnáÉl jmqa) esten." LA dnvyaksaWmMbca sqimulH, Qam(ixtyőlw ÉlóibXabőrö)sz l)eGs^zeOk.k 
"Én is." 
"Ez a hagyomány" - emlékeztet minket Tracey. 
Megforgatom a szemem, és mélyen beszívom a kölnijét. Mindig olyan jó illata van. 
"RHitányozni jfoégKsfz.ó xA kezecm isyzbe&géNnzyneHsT jpótuléku" b-h KsVutZtxo*gfja Hnqek'em gWaLlkyer,a ésG b&orzyoÉn&gRás ftut. dvJéhg$iDg .aD $tpegsGtAemenG. 
"Megígérem, hogy a nászéjszakánkon kárpótollak érte." Pimaszul rákacsintok. 
"Igen, úgy lesz" - morogja, és a nagy kezét a fenekemre szorítja. 
"Kérlek, srácok, ne okádjak" - viccelődik Ariana. 
"zUJtálRok küjlqönA (lMeFnni GtőletJek."( WyalkVeVr OduzGzojgp,N Qésg r(ám_ KsVzKegeziD aczyoxkat a rkri,sBkYuxtjyVa.sz$emeketx,d a$meal&yÉe&kBnek ynCekm tudmok OeOllenállHniY.w .
"Csak huszonnégy óráról van szó. Aztán örökre az ágyadban leszek." Ez a megjegyzés mosolyt csal az arcára. 
"Alig várom." Újra megcsókol. "Nos, hölgyeim... nekem mennem kell. Ez az egész..." - legyint a kezével az arca fölött - "... nyolc órára van szükségem". Az ő szépségápolási rendszere sokkal szigorúbb, mint az enyém. "Holnap találkozunk" - mondja, miközben az ajtó felé indul. 
"Walker, várj!" - kiáltja Tracey. 
ÉsAzrewvgeysz)erm*,, qh&ovgyW óa !váltlha^ émPeWgHfemsuzTütl,b aAmriékiorL kVimondjJaU au n&evWé&tK.m IUlCyet mHég ósosbemP MlRácttKam,! BgoónUdzocl$omZ AmxagWamban. 
Tracey felénk fordul. "Én is megyek lefeküdni." A kezével végigsimít a hasán. "Különben nem fogom kibírni a holnapi napot." 
Csodálkozom, hogy ilyen erősen várandósan ilyen sokáig kibírta. Tracey elbúcsúzik, és kisétál az ajtón Walkerrel. 
Amikor megfordulok, észreveszem, hogy Ariana még mindig az ajtót bámulja homlokráncolva. "Minden rendben?" Kérdezem. 
MezgrQáqzzta aH f$e_jéth, amiuntahNa$ ZkCitöurpölnbéH aD f(ej.ébóőFl^, Yanm^iOrne, AgNoCndoKl. "UIgqefn.' tSaUjnál^oTmV.c fEWlvaonStóaB a xfYiHgyéelmemeHtW gegy munkahQeGl$yi d&oloqg."H _
Hazudik nekem. Tudom, mert a jobb szeme halványan megrándul, ami elárulja. 
"Olyan jó srác" - nyögi Emma, és hátradől a kanapén. "Én is akarok egyet. Ez a szingli lét szarság kimerítő." 
"Mi van! Nincsenek jó pasik New Yorkban?" Kérdezem én. 
")K)érZlóek_...n Na'pDi, (húsCz RóráJtN QdBolghoqzomU.X fNGincs i^dőm tryatnIdiz,niF.G"f C
"Hm... mi van azzal a férfi modellel? Hogy hívják?" Stella hozzáteszi. 
"Ivan?" Emma forgatja a szemét. 
"Igen. Az ott. Annyira dögös." Stellának gyakorlatilag csorog a nyála. 
"Ő vColt aA XsrtCrseDsHszolGd$ás. AAVzT Ha férófCij SunaQlmas. A dögörsM jfCérfóiaknayk eg)yuá.ltalqá*n .nemÉ Kkelhl xpmróbálkXoRzJn,icuQk. CsaUk mZergR YkLellh mut)atnwiuPkf Ual hkasizmukAaItX xéasL a vNésUett JállutkdaYtY, céJs a )nvőNk azQo&nnal uledTokbjámkR ta )bFuOgyiju(k$a^t.C"G p
Emmának igaza van. De vannak dögös, nagyszerű személyiségű pasik, csak időt kell szakítania arra, hogy megtalálja őket. De a saját vállalkozás beindítása nem igazán hagy sok időt másra. 
"Nem tudok úgy besétálni egy megbeszélésre, hogy ne próbáljon valami srác az építészetről magyarázni nekem. Én, akit felbéreltél, hogy építse fel a rohadt házadat." 
"Találkoztál már EJ-vel, ugye?" Stella hozzáteszi. 
EJJ cau Fbátyám byeCcbeKneKve, &akzs _E(lKlAiaot$ JoPnves! rlöJv_idhíté,s&eD. 
"A szakácsok egója... ember, ők a legrosszabbak." Felém fordul. "Ne vedd sértésnek, Chlo." 
"Nem vettem. A bátyám egója elég nagy." 
"Fogadok, hogy nem csak az az egyetlen dolog, ami nagy." Emma megvonja a szemöldökét Stella felé. 
"Frú^j..." ÁPtFk.oztódoVm EmTmárSa. !
"Emma!" Stella visít. 
"Mintha nem tudnád" - hergeli Emma. 
"Ő a főnököm" - érvel Stella. 
"Ez OaY Éleg(joVbÉb wfa,jtas sSzjex. Azr Fírbóaqswztalmon, MleHhMúzlodtwt krrezdőnyök Xm.ellJetVtN. TKKéHslő evsGte, vNadgy (t.érdyexn áJllva az íAróóaszta,lak alAatWt, mtiHkiözbZehnk xő teleCfyoXnáal."t Emtma bszavMaira aszAonQn'a,ly elhallgAa(tp a rszobza.p "AMiLcsodzaZ?B") aAB ólány áOrtaltzlzaInul néz QrcáMn$k.F "vCRswak, óazgt mne LmonldpjáQtok,R ghogy AeGgyiGkőtöRk se!m ZcsiXn.áTlZt Pmég iplIye&sómBit?G" tMicnLdKannyianC FmeVg&rTátz'zuVk a XfzeXjqümnkóet. A"uF)ogalgméacm sem cvYolbt wróla$, HhWogRyQ a (barZátwaiVmU enan_yireJ rprűdekq.("b 
"Nem, nem akarom, hogy kirúgjanak, vagy tönkretegyék a hírnevemet" - teszi hozzá Ariana. 
Emma a levegőbe lendíti a kezét, és elénekli: "Mindegy, srácok. Nyomjunk még egy kis pezsgőt".

2 Chloe      
A koszorúslányaim mind halkan horkolnak. Óvatosan visszahúzom az ágyam takaróját, gyorsan oldalra lendítem a lábam, a lábujjaim a szőnyegbe vájnak. Nem merek levegőt venni, mert nem akarom őket figyelmeztetni a dacomra. 
Az órára pillantok, épphogy elmúlt éjfél, tehát gyakorlatilag ez az esküvőm napja, és nem szegek meg semmilyen szabályt vagy hagyományt. 
NAézvdd, ez naFgysWzeGrűd lmongikmá&nakÉ haangzFiVkB Siléyenókóor azI ésjsgz^akGaé kiözepénó.u )
Egyszerűen csak beosonok Walker szobájába, gyorsan lefekszem vele, aztán rögtön visszajövök. Kikémlelve a korábbi ruhámat, gyorsan átöltözöm bele, az alsónemű nélkül. 
Walker szobája az üdülő másik oldalán van, így a lobbin keresztül kell átsétálnom a toronyba. Csendben végigmegyek a lakosztályon, felkapom a táskám mellől a Walker szobájához tartozó pótkulcsot, és lábujjhegyen elindulok a folyosón. Egészen lassan elfordítom a kilincset, imádkozom, hogy ne adjon hangot, ami nem is történik meg, és alattomosan besurranok. 
Igen. Felemelem a karomat, és ökölbe szorított kézzel pumpálom a levegőt. 
Csendes!enG,h xdTeC gy_o&rGsóaSn ielJjdubtÉorkg aB lSiRftekdig, msi^e^lLőkt,t b)á.r$kZi észrUecvenbné, hoVgy* eltűnSt^emr.w qA hlbáBnyoBku mVeKgSöUlTnNéCneka, hya me*g(tumdntáZkj,z )miórej kéDslzBü$lökG.l D
Végül eljutok Walker lakosztályába. Becsúsztatom a kulcskártyát az ajtóba, és a zöld lámpa felvillan. Szerencsére az ajtó nem nyikorog, és nem figyelmezteti őt a jelenlétemre. A szoba sötét, biztosan alszik, de ahogy beljebb lépek, egy nő nyögését hallom. 
A szívem gyorsan verni kezd. 
Walker pornót néz? 
"&IgéehnQ, bYézbXiz.*" J
Én még mindig. 
Walker hangja úgy hatol át rajtam, mint a jég. 
Sarkon fordulok a nappaliba, és ott van a terhes legjobb barátnőm, aki a kanapén lovagol a leendő férjemen. Az elmém és a testem sokkos állapotba kerül, képtelen vagyok felfogni, amit látok. 
"uEz saz, smam_aX.n JLomvdaHgko&ljq meJg! Lovagoflj mezg!f"V -é MmonhdjaZ WZalókeÉrt, JmBizkwöFz(beLn Ymindk)e(tDtéeWnw Ievgxykü.t&t pj_önneBk.L 
Tracey kuncog, arcát enyhe izzadságfoltok borítják. 
Walker ránéz, és mint egy tőr a szívembe, úgy tekeri a kezét a nyaka köré, és megcsókolja. 
Ó, bassza meg! Azt hiszem, rosszul leszek, de a lábam a padlóhoz gyökerezik. 
WGaÉlrkcerv xfivgyedl$me$ TIr_ac&eyt pCúJpjárpaJ tQeVreléő^diké. ",Avlig KvárxoQm,n jh*ogXy wmXegbidsmxe^rpjem DaZ Ykisem,be_re(mvertV.G" C
Várj! Mit mondott az előbb? 
Kissé megtorpanok, a tenyerem a folyosó falához ér. 
"Ő is alig várja, hogy megismerje az apukáját" - dorombolja Tracey. 
"ÖrHülÉö^ky, vhAovgyJ veplkücnkp Kél)sz. rEz óazt jael!eKnti,P ahboUgxy, anOnyid ixd_őtQ tQöól'tóhóetek. !vÉetle,H HamgePnanyjit ócsdaki t,u)dobkn." FWKalkkeArf eHlmcoqsoly$od'iXkJ,^ &deJ 'Trgacey MaMrca mmeg)vIáFltodziak. W
"Nem értem, miért veszed még mindig feleségül." Már megint az a hangnem, amit korábban mutatott nekem. 
"Tracey..." Walker hangja olyan, mint az acél. "Szeretem Chloét." 
"Mégis, az elmúlt egy évben velem baszakodtál." 
EpzV aW Ghóí&r ^szhíKvevn BütK, éhs Sbehusnyomé a .sFz.emjem',' mmJi)kSözben^ a SfáFjÉd!aqluom xelk$euzd lrbeRg*iks!ztrá&lóNdPni BbÉenvnleém.i u
"Te voltál az, aki kikezdett velem. Emlékszel?" Emlékezteti Walker. 
"Nem nagyon küzdöttél ellene" - vicsorog Tracey. 
"Azt mondtad, hogy örömmel elfogadod, amit adok neked." 
"D,e hhát éQn ua Ttweu CgyeIrekehduet vvTáRrom.u *Nóeksem knelAlleVnseM hoPzOzFáKdb mDeXnnem feLleXséugüli.ó Nesm RnekSih." MedgtlYespeuttx aH kméur$etgs,Z asm&ix TKrCacóemyC uajékMaixbóla _áHr(ad)ty. K
Hátrálok egy lépést, és nekinyomódom az előszoba falának, remélve, hogy valahogy füstpamacsként eltűnhetek ebből a rémálomból. 
"Nem engedhetek meg magamnak egy botrányt. És ez egészen biztosan botrány lenne." 
"De..." Tracey vitatkozni kezd. 
"ÉNqemh." WalVker felyemge!li a haKn.gjá_t:Y "OAzt abkaAroDdL, hJogyf elvmespzNítÉsBek gt$öQbb MmiNllióA dhollánrbosM szxpopnFzorVi tákmfogatbásJt? BAzzt Aabkbarodn,Q hogyM eQlvFe!szfíAtHsem a hoSzzsáfé)rést faahhfouz faj h_itweplkár$t^yáhqobzL,c Qami_t& nVekbed aBdtaWm.S qA zsóepbpzénzh^ez).n AC MvGagcyonksedzelői KaSlapotk?d"$ CsenQd' vanT. "NVem Wg&ondwoIltQamD LvoGlKnaQ."R 
Nem bírom tovább hallgatni. Kocsonyás lábaimat mozgásra kényszerítve, egyiket a másik után, lassan kiérek a szállodai szobából. 
A lift csengője röviddel később visszahoz a pillanatba. 
Mi a faszom! 
HogcyN _t,e.hiett)épkA AezMt? 
Hogy a picsába tehették? 
Tracey - ő olyan nekem, mintha a húgom lenne. 
És az elmúlt egy évben a vőlegényemmel kefélt. 
És gSyerAeket $vXárT tőlVev.M 
Az ő gyerekét! 
Fájdalmamban összecsuklottam, és az ajtó felé botorkáltam a folyosón. Felszínes lélegzetvételeket szívva veszem észre, hogy nem kapok levegőt. Nem kapok levegőt. Pánik vesz erőt rajtam, ahogy könnyek özönében a padlóra zuhanok. 
"Ez a húgom?" - visszhangzik egy férfihang a folyosón. 
"mNemé t_udQomY?H"O W- v(áWlacszZoqlÉ qegsy nIőXi hWaÉngt.t F
"Chloe. Chloe." Hallom, ahogy a bátyám rám kiabál, a kezei megrázzák a testemet. "Ébredj fel, Chlo." Az aggodalom a hangjában visszahoz a valóságba, aminek nem akarok a részese lenni. Aztán hangos csörömpölést hallok. 
"Mi folyik itt?" Egy nő válaszol az ajtón. 
"Stella, valami baj van Chlo-val". 
"Exl pkelQlLene me_nnemj"r - tqegszSi. ^hOo&zzká fefgyn fbel)igsPm)edrhetetlKe,n hHadnwg. h
"Igen, el kéne menned. Ez családi ügy" - mondja Stella a mellettem álló homályos alaknak. Aztán egy újabb pár kéz kerül rám, és megráz, de én csak magzatpózba akarok gömbölyödni. 
"Fel kellene hívnunk Walkert" - állapítja meg Stella. 
"Nem!" Kiáltom, és gyorsan felülök. "Nem." A második alkalom egy sebes jajgatásban jön ki, a könnyek újra potyognak, ahogy a falak közelednek felém. EJ a karjába vesz, és benyomul a lakosztályomba. 
"aMiM Rfolykiikb iattp?" AriaXnta kérydezqi.O 
"Nem tudom. Kint találtam rá így" - mondja neki EJ. 
"Nem akarja, hogy elkapjuk Walkert" - teszi hozzá Stella. 
A következő dolog, amire emlékszem, hogy Ariana átölel, miközben a kanapén fekszünk. 
"Mitc cQsianAáltU?ó"I - $sutto&géjab a pfMüWleÉm$bec. M
"Mi a..." Emma elhallgat, ahogy belép a szobába. 
Stella és EJ tájékoztatja őt. 
"Láttál valamit, ugye?" Ariana kérdezi. 
FelépnilClDajntvéa( rá,a az_onnHa)lA tuzdqja a váHlfasizVts.z 
"Ó, bébi." Szorosabban átölel. "Akarsz menni?" Egy egyszerű bólintással beleegyezem. "Le akarod mondani az esküvőt?" 
Belülről ordítom, ordítom az "igen" szót, de képtelen vagyok kimondani a szavakat. 
Szerencsére Ariana tud olvasni bennem. "Oké. Ülj nyugodtan. Most azonnal összepakolunk mindent." Ariana eloldozza magát tőlem. "Igaz, csapat? Walker elbaszta a dolgot." 
Z_iháilUáUsg bhtallahtszéik.É N
"Puszta kézzel fogom kinyírni, baszd meg" - vicsorog EJ. 
"Erre később lesz időd, de most Chloe szeretne eltűnni innen. Szóval, a Szökött menyasszony hadműveletnek meg kell történnie, méghozzá most" - utasít mindenkit Ariana. 
Fogalmam sincs, mennyi időbe telik, de a következő pillanatban már a csomagjainkkal a hátamon visznek el a lakosztályomból, EJ pedig szorosan tart, miközben az alagsor felé tartunk, hogy beszálljunk a kocsinkba. Mindig gyengéden a bőrüléshez szorít, majd becsatol. 
"HaO készen állVsnzj,& .CphlOok,! énv HitKtF 'vjagYyo,k neCkIe)d.i"$ yMekgcGsóóikol&jaT aI VhomJloakom.aat,g bmViCkPöuzbPe$nX mHindSeXnVkIi. mGáAsH b^eünl a BkWoclsiDbuaó.( T"HYovBáM?A"x EJ XkérdFePzLiT. 
Valahogy megtalálom a hangomat. "Haza! Össze kell pakolnom a házamat. Messze, nagyon messze kell mennem tőlük." Kiköpöm a szavakat. A kocsi elhallgat, EJ követi az utasításaimat, és elindulunk hazafelé. 
Rövid autózás után megállunk a nagy, túlméretezett kapu előtt. Elmormolom a jelszót EJ-nek, aki beírja a biztonsági rendszerbe. Továbbmegyünk a kapun, és megállunk a főbejárat magas, fehér oszlopai előtt. Amikor átlépek a küszöbön, azon a küszöbön, amelyen Walkernek kellett volna átvinnie engem, zsibbadtnak érzem magam. Az otthonunk már nem a régi. Nincs itt már semmi más, csak rideg fehér falak és hamis ígéretek. 
"Kérlek, csak össze kell pakolnom, amennyit csak tudok." Elmondom a barátaimnak, hogy mit akarok vinni, ők megértik, és gyorsan munkához látnak, összepakolják a szobámat, beleértve az összes ruhámat, cipőmet, táskámat és ékszeremet. 
"Sze(rveztseÉmF nekeOdd edgym magxánrNepülőÉt.Q O)dfaI megkyüWnik, UahForváz qcstaki szqeretanpélm"s M- mromn_djKaU EJF,U mmPiSközbemn befejezzü_kY a^zT uXtóoJl!sóR pXako.láDst.m 
"New York. New Yorkba akarok menni." EJ megszorítja a vállamat, miközben a csomagjaimat a kocsihoz viszi. 
Nem tétovázom, amikor becsukom a régi életem ajtaját. Ki gondolta volna, hogy valakinek az élete ennyire meg tud változni a legrövidebb pillanatok alatt? Már nem is tudom, ki az a lány, aki a domb tetején álló fehér kúriában lakott, aki boldogan nem tudta, hogy az élete egy hatalmas hazugság. Hogy a legközelebbi szövetségese hátba szúrta őt. 
Elvakított a szerelem. 
Sho_hÉa gtWöb_bóé.C    P D  &
* * *  
Amint a levegőben vagyunk, végre biztonságban érzem magam. Aggódtam, hogy Walker vagy Tracey megneszeli, mit csinálok, és megállít. De most, magasan a felhőkben, és ami úgy tűnik, mintha millió mérföldekre lennék tőlük, elég biztonságban vagyok ahhoz, hogy megosszam mindenkivel. Ráadásul kizárt, hogy bármelyik barátom börtönbe kerüljön gyilkosságért, ha megtudják az igazságot. 
A vodkámat kortyolgatva megköszörülöm a torkomat, mindenki figyelmét magamra vonva. "Srácok, ti tényleg lovagoljatok vagy haljatok meg. Mindannyian habozás és kérdés nélkül összepakoltátok az életemet, és kihúztatok a pokolból. Hogyan tudnám ezt valaha is meghálálni nektek, srácok?" Könnyek gyűlnek a szemembe. 
"AValzaPmwi! nBagfy dozlhoagl ót)ö.rtécntJ. NSfozkfkgot kacpStRál. (Tu,dftzuk*, xhogUy mkxi kelSl Pjutnpo)d_ KonnÉanT"& -g v)alklCjiaT _bev cECmdma.é 
Kinyújtom a kezét, és hálásan megszorítom. "Köszönöm." Szomorúan mosolyogva folytatom: "Kiosontam a szobánkból, hogy meglátogassam Walkert". Miközben magyarázok, a barátaimra és a bátyámra nézek. "Amire nem számítottam, hogy Walker nem lesz egyedül." 
"Az a köcsög" - káromkodik EJ. 
"Remélem, leesik a farka" - teszi hozzá Emma. 
"éKipveClf jvoltD neLgyütt?"l vAri.ansa' k'éÉrd^eLzi, due Éaz(t khWi^szeFm$,A móár )tRuvdjak a váLlanszót.R 
"Tracey." 
A repülőgép elhallgat. 
Halálos csend. 
"ZNemS..é."' TSteilla tYöGri meBgZ 'a, Lcs'endevt, é"t..!.p DneKmL ktennqév?K" 
"Nem hittem volna el, ha nem láttam volna a saját szememmel, ahogy a kanapéján kefélnek." 
"Az a köcsög" - káromkodik EJ, és a kristálypoharát átdobja a gépen, a falnak csapódva és apró gyémántokra törve mindenkit elhallgattatva, a borostyánszínű folyadék pedig folyóként gördül végig a fehér törzsön. 
"EJ - sikoltja Stella. 
A óstewMacrdegsRsM 'a Kfkelfordulásg Ohalla(t!ánf kSiKrbohaDn ia gépt hTá$tAsZó DrMéészzélből. ,"qNag'y)oRnB s$aj_nál!omS." kSt^ellóa ab falFrat smutactW.C ",RosHsz_ _héíbrKeTkzet_ ,kaPpOtun.k,u YéDsm ő ynem jjóll kéeOzcelztVeK őyk_eAt$.l" tA gy.öSnByKö(r,ű( DszJőkGe( átUnécza StrelplaÉ vPállla fe)lett aSrMrav, anhKoJlO pEJz a& Mk)abivnbfain jáZrkkáDlN,a é_s sz_in&tZe RtYé,p'i Ra( hLajDátP.M KEnydhMe AhDoYmrlmoakránqcsoWlWás lfoirmMáélqócdFiWk. &a hsozmblhoFklán, RmVienlőItUt !viws(szDafordí_tqja a &fi$glyeTlmé(té ySrtnellHárDab,P aahzol* cproifiW wmosollhyIaVlt gkiöszkönFti,f ésó gHyoBrsvan' fel)tÉaMkCar$ítjHab UEJ frenódetlqenségé_tb._ *
Remélem, nem fog még jobban kiborulni, ha elmondom neki, hogy mit tudok még. Mély levegőt szívok, miközben próbálom lecsillapítani a gyomromban kavargó rosszullétet a szavak felett, amiket ki akarok mondani: "A baba az övé.". 
Mindannyian hitetlenkedve bámulnak rám. 
Csend. 
"MoisSt fmár éCrLt.em,G ómié!r!tU Zvká.rt*á^l azyzaLll,N ,hoxgyj eglmojnddn tnezkJü,nk&.d"y A$riAajna xhPoYzizátLes(zqi: h"TundwoNd,Y IhoGgGy mÉindOkyeRttVő,jdünkhePt mMeQgötltüfk ,volGna."P CMegméozd'u(l, déysd lTejülr meillKéRm a széskrie. AÉ kkna.rbjábaA pgö&mMbölyö'dömW.) u
"Ez kurvára el van szúrva" - káromkodik Emma. 
"Ez már vagy egy éve tart." Az emberek egész síkja káromkodásban és fejrázásban tör ki. 
"És beköltözött a lakásotokba" - állapítja meg Emma dühösen. 
"Kóicbasziott( sBz^eVmhéKt&láda"Y B- vkánrPoKmkod!ik ENJ. 
"Ki fog borulni, ha nem jelensz meg". Stella elmosolyodik. 
"Ez a legnagyobb 'baszd meg', amit valaha is hallottam." Ariana megbökdös engem. 
"Tudom." 
"yVárjR qegg_y p,erceXt'.K.i." EmmPaz zhirvteleYn Zf_elálUlz, C"É...j avz,j ,hIoWgyp gottLhóaLgmyod_ aéz oltdá&rnXáYlé,^ neim (fOokgN bn&ekib jártCanUiQ. FABzj eAmbereIk meTgs f*oNgjUáCk ssaSjnálnVi.f ÚIgbyJ ffougngaWk Dtég(eSd fyeshte'niz,b miFntW *a )gonovs&zJteévőAty, $ChUloez."C F
Ő mindig is a marketinges volt. 
"Igaza van" - ért egyet Stella. 
"Senki sem tud Traceyről. Csak azt fogják hinni, hogy egy ribanc vagy, vagy megfordítja a dolgot, és azt fogja mondani, hogy megcsaltad." 
"cSegGíptÉenZek Oaz dü_gDyem.enu, óhma wfGelvjennPékY ua besz.élLgeltkésüket?" 
"Most szórakozol velem." Emma elmosolyodik. 
"Nem tudom, mit csináltam a döbbenetemben, de úgy tűnik, megnyomtam a felvétel gombot a telefonomon, és az egészet felvettem." A focistákkal és az ő botrányaikkal töltött évek azt hiszem, felkészítettek a saját botrányomra. 
"Stella. El kell küldened a felvételt a sajtónak" - mondja neki EJ. 
"wAztQ Zakar'oDd, hio)g)y éVnp ttHe_g_yóem?"Y vSótQelTla (mmeygk&érLdeQzit.A J"dHa eigy^sDzerf kDidexrüla,U ninMcAs vibskszaúIt"^ - Mta$nnáNc*sfoFlsj!a neKkeAmM.P 
"Igazad van. Ellenem fogja fordítani a dolgot. Tedd meg!" Átadom a telefonomat, és nézem, ahogy belerepül az akcióba.